Sport

Abszolút győzelemért indulnak a szegedi ralisok

Abszolút győzelemért indulnak a szegedi ralisok

2011. március 22., kedd
Abszolút győzelemért indulnak a szegedi ralisok

Két hét múlva nagy megmérettetés vár a szegedi ralisokra. A tét nem más, mint hogy a Rally 2-es bajnokságból bajnokként tudnak-e a Rally 1 mezőnyébe lépni 2012-ben.

Rádóczi József

, a TMC Rallysport versenyzője nemcsak ezért várja az áprilisi, szezonnyitó versenyt. Nemrég új autó érkezett a csapathoz, amit végre használhatnak is az egri versenyen, ahol 6 gyorsasági szakaszon 90 km-t kell a leggyorsabban teljesíteni, az Eger környéki hegyi utakon. A szegedi ralipilóta két navigátorával:

Szemmelroth Anettával

és

Szemmelroth Attilával

nem számít kezdőnek ebben az izgalmas, adrenalinpezsgető sportágban, ahol a gépek karnyújtásnyira száguldanak el az ember mellett, néha a fizika határait súrolva. Az elmúlt évek során egyre feljebb küzdötték magukat ebben a nem éppen veszélytelen sportágban: 2008-ban sajnos teljes szezont nem tudtak teljesíteni, de mégis az A/7 kategória 3. helyét szerezték meg nem kis csaták árán. 2010-ben már az A/7 kategória 2. helyért járó kupa mellé begyűjtötték az A csoport 3. helyét és az Abszolút értékelésbe is csak egy hellyel maradtak le a dobogóról. A bajnokság első futamának ezért bátran, reményekkel telve vágnak neki, és vakon bíznak új autójukban. Ami nem is lehet más, mint a tavaly előttük végző három autó márka társa egy HONDA Civic Type-R, amivel elérhetőbb a kitűzött céljuk. Nem is csoda, hiszen a több millió forint értékű gépcsoda jóval fejlettebb, mint elődje, a Peugeot 306. Bár mind a két autó A/7 kategóriába tartozik, mégis +60 lóerő írható a Honda mellé, futóműve és fékei is jobban megfelelnek az elvárásoknak. Izgalmas lesz hát a jövő hónap első hétvégéje Egerben. Több ralirajongó is utazik a versenyzőkkel, hogy a több mint százezres tömegből biztassák a szegedieket. A kilátogató szurkolók már Eger történelmi főterén felállított rajtdobogón is találkozhatnak a szegedi párossal. A másnapi utolsó két szakasz már este zajlik, és a versenyzők szerint a szuroksötétet átszelő lámpasorral, izzó féktárcsákkal a kanyarokba érkező autók látványa is van akkora élmény, mint a rajtdobogó. A rali nem egy klasszikus „szegedi” sport, mégis a magunkénak érezhetjük itt az Alföldön.

Tandari János

és

Baranyai László

abszolút magyar bajnok navigátorok után lehet, hogy szegedi bajnokpárosunk is lesz 2011-ben Rádóczi József – Szemmelroth Anetta személyében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.