Bulvár

Halálos kimenetelű baleset a 43-ason (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Halálos kimenetelű baleset a 43-ason (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2011. február 24., csütörtök
Halálos kimenetelű baleset a 43-ason (FRISSÍTVE) + FOTÓK
Súlyos közlekedési baleset történt a 43-as főúton Deszk és Klárafalva között csütörtökön a reggeli órákban, ahol három személygépkocsi ütközött össze. A balesetnek egy sérültje és egy halottja van. A helyszínen teljes, majd 10.30-tól félpályás útzár volt érvényben, déli 12 óra után pedig a teljes szakaszon megindult a forgalom - közölte a CSMRFK sajtószolgálata. Eddigi adataink szerint egy Opel Combo haladt Szeged felől Makó irányába. A jármű megcsúszott a havas úton, és keresztbe fordult. Ekkor ért oda a Makó felől érkező Lada személygépkocsi, amely az Opel oldalának ütközött, majd egy Peugeot személygépkocsinak, végül egy kamionnak csapódott neki. A Peugeot az útárokban állt meg. A baleset során a Lada 51 éves sofőrje megsérült, őt a mentő elszállította. Utasát a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott járműből. A 75 esztendős makói asszony azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére teljes útlezárás volt a főút ezen szakaszán, melyet déli 12 óra után teljes egészében átadtak a forgalomnak - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.