Közélet

Mégis megegyezés születhet a költségvetésről

Mégis megegyezés születhet a költségvetésről

2011. február 23., szerda
Mégis megegyezés születhet a költségvetésről

A Fidesz-frakció és a polgármester közötti szerdai egyeztető tárgyaláson Botka László 11 pontot kifogásolt a Fidesz 42 költségvetést módosító indítványai közül. A közös városházi sajtótájékoztatón Bohács Zsolt kijelentette, hogy kilenc pontot biztosan módosítanak majd, egyet átdolgoznak, egy pedig tárgyalás alapját képezi. Így könnyen lehet hogy Botka László nem vonja vissza költségvetést.

Botka László

a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjével és a négy fideszes tanácsnokkal tartott egyeztető tárgyalása után elmondta, hogy Szegednek 67 milliárdosra tervezett a költségvetése, aminek több mint a fele fejlesztésre megy majd el, s annak ellenére nem lesz hiány a működési oldalon, hogy a kormány hat százalékkal kevesebb pénzt juttat idén az önkormányzatoknak. A Fidesz-KDNP-frakció 42 módosító indítványával kapcsolatban kifejtette, hogy azok főként belső átcsoportosítások, és ezekből 11-nél állhat fenn törvénysértés, így ha azokat a Fidesz elveti, akkor Botka nem vonja vissza a költségvetési beterjesztését. A 11 pontból szemezgetve a városvezető kiemelte, hogy például a közvilágításnál tervezett 100 milliós elvonás, és a hivatali igazgatásból történő 153 millió forint kivonása veszélyeztetné az önkormányzat működését, illetve a nagykörútra tervezett buszsáv létesítésére tervezett 281 milliónyi önrészt sem lehet elkölteni másra, lévén azt fejlesztési hitelből kapná meg a város, és csakis erre az unós projektre.

Bohács Zsolt,

a kormánypárt szegedi frakcióvezetője kiemelte, hogy ők továbbra sem kívánják támogatni a látványberuházásokat, de a komoly munkahelyteremtő beruházásokat igen. A módosító indítványokkal kapcsolatban pedig kifejtette, hogy a tárgyalások után 9 pont esetében valóban fennáll a törvényességi aggály, így azokat visszavonják, egy pontot átdolgoznak, egyről pedig még tárgyalni szeretnének. A tanácskozáson részt vett

Solymos László

alpolgármester és

Szentgyörgyi Pál

volt MSZP-s képviselő is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.