Házasság Hete 2011: Egésznek lenni a másikkal

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

“Veled vagyok egész” – ezt a mottót választották az idei Házasság Hete rendezvénysorozat vezérgondolatává a szervezők. Immár negyedik éve hagyomány, hogy Bálint-nap tájékán a különféle egyházi közösségek országszerte a házasságra koncentráló rendezvényekkel készülnek – Szeged idén sem marad ki a sorból, február 12. és 20. között gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket.

“Magunk is meglepődtünk, mennyi embert megmozgat, érdekel a téma” – beszélt portálunknak a korábbi évek tapasztalatairól Kondé Lajos, pasztorális helynök. Már tavaly is ökumenikus színekben zajlottak a rendezvények, idén is baptista, református és metodista felekezetűek fognak össze a házasság közösen vallott értékének zászlaja alatt. Az alkalmak főszervezője, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége sokak segítségére számíthat, úgy mint a Házas Hétvége mozgalom, a Fészek Nagycsaládosok Egyesülete, a Remény Háza Családműhely, vagy a Fokolár lelkiségek.

“Próbáltunk mindenkit meghívni, hogy dolgozzunk, ötleteljünk együtt, így műhelymunkákon keresztül alakult ki a végső program” – szólt az előzményekről Kondé atya.
A nyitómisére Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense érkezik Budapestről. A hét során előadássorozattal, filmvetítéssel készülnek, de kapcsolódik az Ifjúsági Ház és a Somogyi-könyvtár is a kezdményezéshez – ez utóbbi kiállítással.

“A házasságban az ember nem elnyomatásba kerül, hanem éppen teljes életet él, kiegészítik egymást a házastársak. A család egy egység, amely azt jelenti, nem töredék, hiányos, vagy félember vagyok, hanem a teljességet élem meg a másik közösségében, a másik szeretetében” – hangsúlyozta a plébános. Mind a téma, mind a körülötte megnyilvánuló összefogás pozitív példát akar közvetíteni, hiszen a családi békességre a gyermeknek és a felnőttnek egyaránt szüksége van – tette hozzá Kondé Lajos.

A hétvége részletes programja ITT olvasható.

Előző sztori

Általános sztrájk lesz Szerbiában?

Következő sztori

Kosárlabda: újra győzött az Enternet Kosársuli