A Lófara-ügy miatt feljelentették a kritikus építészt

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Lófara-ügy kapcsán feljelentették a kamaránál Kiss István építészt, végül a bíróságon kötött ki az ügy, ahol nem állapítottak meg törvénysértést. Kisst azzal is vádolták a Lófara-ügy miatt kritizált építésztársak, hogy „a pozitív tervtanácsi döntés után nem ismeri el a tervtanácsi döntést, és így magát az intézményt is megkérdőjelezi. Mindez anarchikus állapotokat vetít előre…”. A meghurcolt építész egy olvasói levélben foglalja most össze álláspontját.

Egy cikk utóélete a SZEGEDmától a bíróságig

Noszogattak, hogy írjam meg a SZEGEDmának ezt a történetet, merthogy ott kezdődött az egész. Ugyan jobb dolgom is lett volna, meg félig-meddig magánügy is, de végül egyszerűbb volt megírni, mint ódzkodni.
Két éve a Lófara kapcsán írtam itt egy cikket „Tragédia két felvonásban?” címmel, amelyben arról szóltam, milyen pusztítást végzett és végez a szocializmus kelet-európai karikatúrája Szeged maga nemében páratlan építészeti értékű belvárosában. (A Dugonics és Árpád tér úgynevezett rehabilitációja ellen tiltakozva Makovecz Imre ezt úgy fogalmazta meg, hogy: „hetvenöt éve pusztítják szisztematikusan európai és nemzeti értékeinket, a kontraszelekció és a műveletlenség a legfőbb ok.”)
Ebben a cikkben írtam le a Lófara körüli eklektikus városépítészeti kompozíció szétverésének tervezőiről, hogy »nem azt mondták a megrendelőnek, hogy „ha én zseni volnék…” Lehet, hogy azt hiszik. Én nem. Egy kis privatizálás: ezért várhatóan engem is fel fognak jelenteni, mint Koczor György barátomat.«
Nem gondoltam ezt egészen komolyan, hisz’ van-e példának okáért olyan szédült operettprimadonna, aki azzal teszi nevetségessé magát, hogy feljelenti azt a kritikust, aki megírja róla, hogy nem egy zseni? De a jóslatom mégis csak beteljesedett, a feljelentés megszületett!
Ezzel nem lett vége! A képzőművészeti lektorátus jegyzőkönyvéből tudtam, hogy a „tervezők” egy kertészmérnök, a többesszámot csak egy, a sajtóban önként jelentkezett, hogy úgy mondjam, képesítés nélküli „tervezőtársat” illetően alkalmaztam. Ezért joggal fogalmazhattam úgy, hogy ”látszik, hogy nem volt a közelben építész, mert rengeteg kutyaütő álépítész van, de én még olyanról nem hallottam, aki a konyhaajtóba belelógó beépített konyhaberendezést tervezett volna”. Mit tesz Isten, erre jelentkezett két egyén, hogy ők igenis ott voltak! És csatlakoztak a feljelentéshez!
Én nyilván szégyelltem volna jelentkezni, hogy én vagyok ám az, aki ilyet csinál, dehát nem vagyunk egyformák.
Ez a sértődősdi ugyan tényleg nevetséges, de az ilyen kicsinyes piszkálódás mégiscsak rabolja az ember jobb sorsa érdemes idejét. A feljelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építészek Kamarája megvizsgálta és el is utasította mint alaptalant. A fellebbező panaszosok viszont pártfogókra találtak országos kamara egyik bizottságában. Arról a bizottságról van szó, amely az Építészfórum című portálon keringő hírek szerint hozott már elmarasztaló határozatot olyan kiváló építészek ellen, mint Kévés György, Virág Csaba és mások. Így aztán akár büszke is lehetnék elmarasztaló határozatukra, de hát az ember ilyenkor csak-csak bírósághoz fordul. Az persze törvénysértés okán hatálytalanította az önkényes elmarasztalást.
Mondták, hogy írjam meg a feljelentők nevét is. Dehogy írom, annak az őrültnek se írjuk le a nevét, aki felgyújtotta az ephezoszi Artemisz templomot, azért, hogy híres legyen.
Ez eddig félig-meddig magánügy, most jöjjön egy olyan momentum, ami tényleg közügy!
Mint a bírói döntés indoklásából megtudtam, azzal is vádoltak, hogy „a pozitív tervtanácsi döntés után nem ismeri el a tervtanácsi döntést és így magát az intézményt is megkérdőjelezi. Mindez anarchikus állapotokat vetít előre…” stb.
Na itt álljunk meg egy pillanatra! Ha ez így van, akkor, miért nem jelentették föl például Makovecz Imrét, aki csekélységemhez hasonlóan szintén nyilvánosan elítélte a helybéli tervtanács tollba mondott döntését? Ugye a római La Sapienza Egyetem meg a dundee-i egyetem díszdoktora, az angol, a skót és az amerikai építész szövetség tiszteleti tagja stb., stb., az építész szakmában csak egy porszem a fent említett vidéki tervtanács tagjaihoz képest? És miért nem jelentették fel azt a másik anarchistát, Csete Györgyöt (Kossuth-, Magyar Művészetért Díj stb., stb.)?
A minap említette nekem valaki: feltűnt neki, hogy a tervtanácsi jegyzőkönyvekben sorra ugyanazokkal a nevekkel találkozott, mint az önkormányzat tervezési megrendeléseiben. Ennek is megvan a maga magyarázata. Egy még Torgyán doktor minisztersége alatt született jogszabály szerint a tervtanácsok tagjait csak a szakmai szervezetek jelöltjei közül volt szabad a tervtanács működtetőinek kiválasztaniuk. (Szegeden persze ezt se tartották be!) A Gyurcsány-kormány aztán végképp hiteltelenítette a tervtanácsokat egy kormányrendelettel 2006-ban. Ez lehetővé tette a tervtanácsok korlátlan felhígítását bármiféle megfogható korlátozás nélkül a tervtanács elnöke, illetve annak hivatali főnökei szívének kedves egyénekkel. És ez a gyalázatos rendelet ma is hatályos!
Menjünk tovább: egy önkormányzati beruházást ugyanazon önkormányzat kénye-kedve szerint összeállított tervtanácsával úgymond „szakmailag” minősíttetni vajon nem a tervtanács paródiája-e?
Vajon lehet-e józan ésszel egy ilyen lepusztított intézményt nem megkérdőjelezni?
Volt egyszer egy olyan törvényjavaslat, ami kivette volna a tervtanácsokat az önkormányzatok fennhatósága alól és a szakmai kamaráknak adta volna a működtetés jogát. Így valóban helyreállhatott volna rend, talán még szakmai vélemények is születhettek volna a benyújtott tervekről. A javaslatot azonban az önkormányzati mutyi-lobbi eredményesen megtorpedózta.
Hát ilyen „szakmai” kontrollon estek és esnek át azok a jó néhány milliárdos építési beruházások, amelyek eladósították a várost.
És ez már nem magánügy, és nem is egy szakma belügye.

Szeged, 2011. február 14.

Kiss István
építész

Előző sztori

Mindenről az alkohol tehet…

Következő sztori

A szuperlézerről az Emlékpontban