Egyetem

Milliárdos károk a megélhetési álhallgatók miatt?

Milliárdos károk a megélhetési álhallgatók miatt?

2011. január 6., csütörtök
Milliárdos károk a megélhetési álhallgatók miatt?

Élesen bírálja a magyar felsőoktatási rendszert, az oktatás színvonalának süllyedését, valamint a megélhetési álhallgatókat Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a Magyar Hírlap weboldalán megjelent írásában.

„Mi úgy csinálunk, mintha oktatnánk, ti úgy csináltok, mintha tanulnátok. Ebből még valamiféle diploma is születhet évek múlva” – érzékelteti írásában az egyetemi oktatás lezüllését

Jobbágyi Gábor

tanszékvezető egyetemi tanár, akit mélyen felháborít, hogy a főiskolai és egyetemi hallgatók 20-25 százaléka úgy veszi igénybe az állami támogatást és a kedvezményeket, hogy szinte egyáltalán nem tanul, sőt többnyire be sem jár az egyetemre. Ez a nyolcvan-százezer főnyi megélhetési álhallgató fejenként akár havi 70-80 ezer forintot is kihúzhat az adófizetők zsebéből. Az állam kára tehát több tízmilliárdos. Jobbágyi Gábor szerint az álhallgatók elveszik a lehetőséget a becsületes diákok elől, és rontják a képzés színvonalát, ezért is szükséges a fejkvótarendszer visszaszorítása és a bukdácsolók támogatásának totális megvonása. Jobbágyi Gábor teljes cikke

ITT

érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.