Közélet

A kormány 64 milliárdot különít el az ELI-re + FOTÓK

A kormány 64 milliárdot különít el az ELI-re + FOTÓK

2011. január 21., péntek
A kormány 64 milliárdot különít el az ELI-re + FOTÓK
A kormány az Új Széchenyi Terv keretében támogatja a Szegeden megvalósuló szuperlézer programot - mondta az MTI-nek Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. Az Extreme Light Infrastructure (ELI) európai uniós program a világon jelenleg létező legnagyobb lézernél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű kutató szuperlézer megépítését célozza, amely az összeurópai érdekeltségű kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 nagyberendezés egyike lenne. Az ELI nemzetközi irányító bizottságának 2009. október elsejei döntése értelmében a lézerberendezést három helyszínen - Prágában, Szegeden és Bukarestben - építik meg. Molnár Ágnes elmondta: a lézer létrehozása Szegeden az ország szempontjából hatalmas lehetőséget jelent, mert ez a projekt a nagyberendezés megépítésével nem ér véget. Az ELI óriási támogatás a hazai és nemzetközi tudományos élet számára, valamint kedvező hatást gyakorol a gazdaságra Szegeden és környezetében is. Az ELI-program az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott szellemiséget tükrözi vissza, a kutatóbázis megépítésével megmozdul a tudományos világ, és jelentős hatással lesz a gazdaság fejlődésére is - fejtette ki az államtitkár. A szuperlézer berendezés beszerzésének támogatására a kormány 64 milliárd forintot különít el az Európai Unió strukturális alapjaiból. A program alátámasztására a szakembereknek olyan anyagot kell készíteniük, amelyet Brüsszelben kedvezően ítélnek majd meg és hozzájárulnak a támogatás megadásához - hangsúlyozta Molnár Ágnes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.