no images were found
Aki az éjfélt megelőző egy órában tért be a szegedi dómba, annak még jutott ülőhely, aki a szerencsére bízta, az állva hallgatta végig a Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta éjféli misét.Az adventi várakozás után a karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdődik. A hívő emberek évszázadok óta virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak ezen az estén, csak az éjféli mise után fogyasztották el az ünnepi vacsorát. Erre a hagyományra vezethető vissza, hogy nálunk ilyenkor általában hal kerül az asztalra.
Az otthoni karácsonyfák alatt, a templomokban, de a tereken is ott vannak a Jézus születését megörökítő betlehemek: a jászolban fekvő kisdeddel, édesanyjával, Szűz Máriával és Szent Józseffel. A betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban a greccioi erdőben az éjféli misére egy barlangot rendezett be, élő személyekkel jelenítette meg a betlehemi történetet.
Lukács evangéliuma így meséli el az eseményeket: Abban az időben Augustus volt a római császár. Parancsot adott, hogy birodalma összes lakóját számolják össze, mégpedig úgy, hogy mindenkit ott írjanak össze, ahonnan származik. József, aki Dávid családjából származott, a nemzettség pedig Betlehemből való volt, elindult várandós feleségével, Máriával Betlehembe. Ott azonban sehol nem kaptak szállást, csak egy istállóban. Itt szülte meg Mária kisfiát, Jézust, akit jászolba fektetett.
Pásztorok tanyáztak a vidéken a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszer csak egy angyal jelent meg előttük Nagyon megijedtek. De az angyal megnyugtatta őket: Ne féljetek! Örömhírt mondok nektek! Menjetek betlehembe, mert megszületett a Megváltó, Jézus. A jel, amiről felismeritek: bepólyálva fekszik egy jászolban. Akkor a pásztorok gyorsan útra keltek, s meg is találták a szent családot: Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket, és elmesélték, mit jövendölt Jézusról az angyal. Eközben, mint erről, Máté evangéliumában olvashatunk, bölcsek – mágusok, csillagjósok – jöttek napkeletről gazdag ajándékokkal, őket egy fényes csillag vezette Betlehembe. A csillag éppen a fölött a hely fölött állt meg, ahol a gyermek volt. A bölcsek köszöntötték őt és Máriát, s királyhoz méltó ajándékaikat átadták nekik.
Az éjszaka, amelyen Jézus született, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe lett.
Hallgasson részleteket az éjféli miséből!
no images were found