Sport

Ultratriatlon: a szegedi Vőneki Antal világbajnok

Ultratriatlon: a szegedi Vőneki Antal világbajnok

2010. december 9., csütörtök
Ultratriatlon: a szegedi Vőneki Antal világbajnok

Sporttörténelmet írt a szegedi Vőneki Antal azzal, hogy minden idők legidősebb ultratriatlon világbajnoka. Vőneki harmadszor a legeredményesebb magyar ultratriatlonista.

A 2010-es év ultratriatlon világkupa-sorozat hat versenyéből mind a hatot egyedül

Vőneki Antal

, a szegedi ultratriatlonista tudta végigversenyezni sikerrel az egész nemzetközi mezőnyben. Rajta kívül egyetlen versenyző volt csupán, aki négy versenyt teljesített sikerrel, a többiek hármat, vagy kevesebbet. Egy versenyen korosztályos világrekordot, négy versenyen korosztályos magyar rekordot állított fel, illetve döntötte meg a saját rekordját, egy versenyszámban pedig abszolút magyar rekordot döntött, mely korábban szintén a sajátja volt. Három versenyen a legjobb magyarként végzett: Ausztriában a dupla távon, Németországban a tripla ironman világbajnokságon és Mexikóban a tízszeres ironman távon, azaz a klasszikus dekatriatlonon, mely a hagyományos ironmantáv tízszerese (38 km úszás, 1800 km kerékpározás, 422 km futás). A dekatriatlon annyit jelent, mintha Franciaország és Anglia között átúsznánk a La Manche-csatornát, majd Londontól Szegedig kerékpároznánk, végül közvetlenül a megérkezés után tíz maratont futnánk. Az USA-ban és Szlovéniában pedig egyedül képviselte Magyarországot. A Tripla Ironman világbajnokságon Németországban 2009. után 2010-ben is a leggyorsabb magyarként teljesítette a távot. 2006. és 2008. után 2010-ben is a legeredményesebb magyar ultratriatlonista. Idén összesen 4746 km-t versenyzett úszva-kerékpározva-futva, amely annyi mint London–Kuwait közti táv. A hat különböző országban megtartott világkupa sorozaton Vőneki annyi pontot gyűjtött helyezéseivel, amellyel a világranglista 1. helyére került. Ezzel a 2010. év világbajnoka Vőneki Antal szegedi ultratriatlonista, aki számos rekordot tart dupla ultra triatlonban, dupla ultra duatlonban, tripla ultra triatlonban és dekatriatlonban.

Vőneki Antal világranglista helyezései:

A Nemzetközi Ultratriatlon Szövetség (IUTA – International Ultra Triathlon Association) minden évben felállítja szigorú pontozásos rendszere alapján az adott évi világranglistát az abban az évben rendezett versenyeiken elért eredmények alapján. E pontszámítás alapján Vőneki Antal helyezései: - 2006. évi ultratriatlon világranglista férfi abszolút 8. hely, egyben a magyar versenyzők közt abszolút 1. hely, 2006-os év legeredményesebb magyar ultratriatlonistája. - 2007. évi ultratriatlon világranglista férfi abszolút 15. hely, - 2008. évi ultratriatlon világranglista férfi abszolút 7. hely, magyar ranglista abszolút 1. hely. Ezzel második évben az ultratriatlon legeredményesebb magyar sportolója. - 2009. évi ultratriatlon világranglista férfi abszolút 10. hely, magyar ranglista M50 kategóriában 1. hely. - 2010. évi ultratriatlon világranglista férfi abszolút 1. hely, ezzel egyben a harmadik évben a legeredményesebb magyar ultratriatlonista sportoló.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.