Közélet

Több száz ellenőrzést végez 2011-től a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Több száz ellenőrzést végez 2011-től a Nemzeti Védelmi Szolgálat

2010. december 28., kedd
Több száz ellenőrzést végez 2011-től a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Több száz ellenőrzést végez 2011-ben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a feladatokat ötszáz fővel, ügyészi engedéllyel végzik majd - mondta a Magyar Televíziónak Bolcsik Zoltán, a szolgálat főigazgatója.

A hirado.hu hírportálra feltöltött, a Magyar Televízió Híradójában is elhangzott interjú hosszabb, vágatlan verziójában a főigazgató azt is elmondta, mivel még nem alakult ki az ellenőrzések pontos módszere, azok pontos száma sem ismert. Hangsúlyozta: csak ügyészi engedéllyel végeznek majd ilyen tevékenységet. Olyan garanciák vannak a törvényben, hogy aki becsületesen végzi a munkáját, annak nem kell tartania semmitől. A dolgozókat mindenről részletes tájékoztatni is fogják - mondta. A Nemzeti Védelmi Szolgálat ötszáz fővel fog működni, a létszám 65 százaléka már rendelkezésre áll. Azokon a területeken ellenőriznek majd, ahol tudomásuk szerint már előfordult vesztegetés vagy más bűncselekmény. A jövőben a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi a belső bűnmegelőzést és bűnfelderítést a teljes rendvédelmi területen. A szervezet bűnmegelőzési ellenőrzést végez, felderíti a hatáskörébe tartozó bűncselekményeket, ellenőrzi a hivatásos állomány tagjainak kifogástalan életvitelét, és gondoskodik a megbízhatósági vizsgálatok folytatásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.