Közélet

Tanúként hallgatták ki Demszky Gábort

Tanúként hallgatták ki Demszky Gábort

2010. december 2., csütörtök
Tanúként hallgatták ki Demszky Gábort

"Nem leszek gyanúsított" - jelentette ki a Népszava csütörtöki számában Demszky Gábor azután, hogy ismét a Főkert Zrt. ügyében hallgatták meg a BRFK nyomozói.

A lap szerint a volt főpolgármester arra emlékeztetett, hogy ebben a témában júliusban volt már tanúmeghallgatása, és ahhoz képest „semmilyen új elem nem volt." A nyomozás érdekeire tekintettel ennél többet nem mondott a Népszavának. A lapban természetesnek nevezte azt, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknél zajló nyomozásokban tanúként a jövőben is meghallgathatják mint volt főpolgármestert. „Együttműködöm ezeknek az ügyeknek a feltárásában, de kizártnak tartom, hogy bármelyik ügyben is gyanúsított legyek" - mondta, és megjegyezte, hogy erre a lehetőségre tegnapi meghallgatásán sem utalt jel. (

Forrás:

hetivalasz.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.