Karácsonyi ének az iszapkárosultaknak és előadásgazdag január

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három sikeres bemutatót hozott a december a Szegedi Nemzeti Színháznak: a Szegedi Kortárs Balettől a Testek filozófia kísérleti előadást, Mikszáth különös házasságát, valamint a Karácsonyi éneket. Januárban Csajkovszkij Anyegin című operáját és Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című vígjátékát mutatja majd be a teátrum, amely január 16-án jótékonysági koncertre is várja a közönséget.

December 22-én érkeznek Szegedre a színház meghívására a vörösiszap-katasztrófa sújtotta családok – Kolontárról, Somlóvásárhelyről és Devecserről -, valamint a tragédiában segítséget nyújtók Ajkáról. A teátrum egész napos programot szervezett, így a Fehértói halászcsárdában szegedi ételekkel fogadják az ide érkező 250 főt. Délután Dickens Karácsonyi énekét nézhetik meg a Nagyszínházban a vendégek, majd ezután adják át az elmúlt hetekben összegyűjtött ajándékokat – a Baptista Szeretszolgálat cipősdoboz akciója mellett a cégek, szervezetek felajánlásait.

A hazai modern operajátszás fellegvára

Az elmúlt néhány évben Szegeden két Egressy-darabot is játszottak: 2001-ben a Portugál című színművet láthatta a közönség, 2005-ben pedig a Reviczky ősbemutatójának adott helyet a Tisza-parti város – idézte fel Pataki Ferenc színművész a teátrum januári műsorát ismertető keddi sajtótájékoztatón.
A kortárs magyar drámaíró Sóska, sültkrumpli című tragikomédiáját január 14-én mutatják be Ádám Tamás rendezésében. A darab egy labdarúgó-mérkőzés előtt, a szünetben és a meccs után a játékvezetői öltözőben játszódik, a történet azonban nemcsak a fociról, hanem emberi sorsokról, kapcsolatokról, szerelemről, házasságról, válásról is szól – tette hozzá a színművész, aki Lacikám, a bíró szerepét alakítja majd.
Január 16-án rendezik a színházban a Szeged Első Lions Klub hagyományos farsangi jótékonysági gálaestjét. A műsorban népszerű operettekből – Johann Strauss, Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből – csendülnek fel részletek Keszei Bori, Vadász Dániel és a szegedi szimfonikusok tolmácsolásában, Hans Schamberger vezényletével. A rendezvényen befolyt összeggel a vakok és gyengén látók Csongrád megyei szervezetét, valamint az állami gondoskodásban élő, illetve kallódó gyerekeket segítő Ágota Alapítványt támogatják.
Szeged hosszú évtizedek óta – még Vaszy Viktornak köszönhetően – a hazai modern operajátszás egyik fellegvára – fogalmazott Pál Tamás karnagy, aki Csajkovszkij Anyegin című operáját állítja színpadra. Mint rámutatott, a Puskin drámája alapján született művet is korszerű felfogásban láthatja a közönség január 21-től.
A történet egy elsüllyedőben lévő közösségről és az elvakult szenvedélyről szól, amelyek végül tragédiához vezetnek – hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a produkciót három nyelven játsszák: a drámai cselekmény szempontjából fontos jelenetek magyarul, az orosz népiesség szempontjából jelentős részletek eredetiben hallhatóak, Triquet, a francia szereplő pedig anyanyelvén szólal meg.
A szegedi operajátszás hagyományainak megfelelően a darab fiatal, tehetséges művészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosít: Tatjanát az egyik szereposztásban Horák Renáta alakítja. A huszonöt éves szoprán tavaly végzett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, s eddig az Ory grófjában láthatta a Tisza-parti város színházának közönsége. A darabból jelen volt még a Filipjevnát alakító Szonda Éva, aki korábban már Larinát és Tatjánát is játszotta, úgy fogalmazott, ezt a szerepet hagyományosan idősebb színészek játsszák, most általa viszont egy keményebb és racionálisabb karaktert nyer a dada.

Színházbarát iskolákat köszöntöttek

A keddi sajtótájékoztató végén immár harmadik alkalommal hirdették ki a “Színházbarát Iskola” cím győzteseit. Az elismerés kiosztásánál az intézmény által igényelt diákbérletek mellett a kapcsolódó szülők, pedagógusok egyéni bérleteit is figyelembe vették. A szegedi általános iskola kategóriájában az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, a Csongrád megyei általános iskola kategóriájában a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola, a szegedi középfokú oktatási intézmény kategóriájában pedig a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója vehette át a megtisztelő címről az oklevelet. A “Színházbarát Iskolák” tanári karát a Szegedi Nemzeti Színház vendégül látja, valamint egy nagyobb tanulócsoportnak egy főpróbán való részvételt is biztosít.

Még decemberben…

Még azonban a december is kínál új produkciókat, december 21-én este karácsonyi koncertet ad a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor direktor vezényletével. Már karácsony másnapján, december 26-án újra látható a karácsonyi ének. December 27-én érkezik a Boban Markovics Orkestar, december 29-én Full Tangó: Horgas Eszter és a ClassJazz Band produkciója lesz színpadon. Visszatér az Édes Anna (december 28.) és a Bolha Fülbe (december 29-30.). December 31-én “Különös szilveszter” címmel László Boldizsár főszereplésével és rendezésében búcsúztatják az évet.

Előző sztori

Hátrányos helyzetű gyerekek karácsonya a Városházán + FOTÓK

Következő sztori

Jótékonysági akciót szervezett a Fidesz és a Fidelitas + FOTÓK