Jótékonysági akciót kezdeményez a szegedi színház


A SZEGEDma.hu is csatlakozott a kezdeményezéshez
Elemi csapás, járvány, háborús pusztítás, bármiféle katasztrófa esetén, történjen is a világ akármelyik pontján, a színházak mindig is élen jártak a segítő akciók, jótékonysági kezdeményezések támogatásában. Így van ez most is, amikor az egész ország megmozdult a vörösiszap-katasztrófa által sújtott honfitársaink megsegítésére.
A Szegedi Nemzeti Színház társulata – mint azt már korábban hírül adtuk – a Karácsonyi ének című családi mesejáték december 22-i előadására 250 főt – családokat és gyermekeket – lát vendégül a vörösiszap-katasztrófa sújtotta településekről. A szervezésbe bekapcsolódott a Baptista Szeretetszolgálat és a Pálma Reklámstúdió is, valamint portálunk, a SZEGEDma.hu is az esemény mellé állt. A színház művészei szegedi sportolók, médiaszemélyiségek közreműködésével december 18-án 10 és 18 óra között a Dóm téri karácsonyi vásár helyszínén adományokat gyűjtenek a vendégségbe érkező gyermekek számára. Arra kérik az adakozni szándékozó szegedieket, csatlakozzanak a cipősdoboz-mozgalomhoz, azaz játékokkal, édességekkel, más hasznos dolgokkal töltsenek meg egy-egy dobozt, és ajánlják fel a vendégeik számára, akiknek a színházi előadást követően nyújtják át az összegyűjtött ajándékokat. Az akcióról további részletek a
honlapon találhatók.
A művészek beosztása az Dóm téri adománygyűjtő sátorban:
10.00 – 11.00: Borovics Tamás 11.00 – 12.00: Danis Lídia, Lazók Mátyás 12.00 – 13.00: Gidró Katalin 13.00 – 14.00: Szívós László 14.00 – 15.00: Vajda Júlia 15.00 – 16.00: Gyüdi Sándor 16.00 – 17.00: Pataki Ferenc 17.00 – 18.00: Szonda Éva Néhány név – a teljesség igénye nélkül – azok közül, akik a színház művészeivel együtt várják az adományokat: Palánkainé Sebők Zsuzsanna igazgató (Somogyi-könyvtár) Pintér Melinda PR-vezető (Délmagyarország) Nacsa Norbert, Bálint K. Gergő, Elekes Zoltán (Rádió 88) Petró Annamari (SZEGEDma.hu – 14.00 és 16.00 között) Vadkerti Attila, Herbert Gábor (a Pick Szeged kézilabdásai) Lehmann István (a Szeged Beton vízilabdása)