Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor: Brüsszel a háború pártján áll +videó
Szegedi disznóvágás: vérlevestől a mágikus hájig
Babonák, jóslások és lakomák kísérték minden lépését. A disznóvágás Szegeden nemcsak munka, hanem közösségi ünnep is volt.
A Tisza-parti városban és a környező tanyavilágban a téli ünnepkör nem csak a karácsonyra való készülődést jelentette. Egykoron november végén, Szent András napja környékén már megélesítették a késeket, és sercegni kezdett a tűz a pörzsölő üstök alatt. A disznóvágás évszázadokon át a paraszti élet egyik legfontosabb közösségi eseménye volt, amely nem csupán az élelmiszer-tartalékok feltöltését szolgálta, hanem a társas együttlét egyik legvidámabb alkalma is lett.
Tiltásokkal kezdődött a disznóvágás
A régi emberek nemcsak a természet ritmusát, hanem a hiedelmek rendjét is komolyan vették. Szegeden és környékén úgy tartották, a disznóölő időszak András-napon kezdődik, december 21-én, Tamás-napon pedig véget ér – utóbbi dátum máig él a „Szent Tamás-háj” gyógyító hagyományában, amely szerint e napon készült zsírt külön edényben félretették betegségek elleni csodaszerré.
A babonák szerint újholdkor nem szerencsés disznót vágni, és András-éjszakán a házasfeleknek külön kellett hálniuk, nehogy a szalonnába féreg kerüljön.
Tápén vasárnap is tilos volt ölni – ezzel is jelezve, hogy a munka ünnepnapon tiltott.
Meghívó egy disznótorra
A disznóvágás nem pusztán munka, hanem rituálé volt. A házigazda napokkal korábban begyűjtötte a sót, paprikát, bélbevalót, megélesítette a késeket, és szólt a rokonoknak, szomszédoknak: „nem erőszak a disznótor” – aki tudott, jött segíteni.
A meghívás viszonzása elvárt gesztus volt. A fiatalok versengtek, hogy ki forgathatja a köszörű követ, a házigazda pálinkával kínálta az érkezőket, és reggelre már felforrt a víz az üstökben.
A főszerep mindig a bölléré volt: ez a tapasztalt szakember irányította a műveletet, egykor szívességből, később már fizetségért.
A szúrástól a töltött káposztáig
A hajnal a szúrással indult. A disznót lefogták – néha a gyerekek is segítettek fülénél vagy farkánál fogva –, a böllér egy mozdulattal elvégezte a dolgát, a vért pedig tálba gyűjtötték, folyamatos kevergetéssel, hogy ne alvadjon meg. Ebből készült a reggeli hagymás vér, vagy hurkatöltelék.
A pörzsölés külön attrakció volt: szalmát égettek a disznó alatt, vagy házi pörzsölőt használtak, a szőrrel együtt a bőr is levált. Utána következett a bontás: először a sonkák, majd a szalonna, gerinc, lapocka, végül a belsőségek kerültek sorra.
A belsőségek feldolgozása főként az asszonyok dolga volt: a belek tisztítása, a máj, szív, tüdő elkülönítése, hurkába töltése hosszú, de precíz munkát kívánt. A disznólép, különösen Alsóvároson, időjárás-jóslásra is szolgált – vastagságából a tél keménységére következtettek.
Az ördögfülnek nevezett hártyát, amit a szívből lehetett kifordítani, mágiához is használták – legalábbis a régi néphagyomány szerint. A zsírszalonnából készült töpörtyűt közösen kóstolták, az orjával együtt, amit külön becsben tartottak a helyiek.
Az igazi ünnep: a disznótor
A feldolgozás végén kezdődött a mulatság. A hurkák, kolbászok, sültek, főtt húsok, savanyúságok mellett bor és pálinka került az asztalra. A vendégek a hideg udvarról meleg konyhába vonultak, ahol a frissen sült kenyér illata keveredett a fokhagymás kolbász füstös aromájával. Ez már nem csak a munka végét, hanem a közösségi összetartozás ünnepét is jelentette.
Szegeden a városrészeknek is megvoltak a saját szokásaik. Alsóvároson a vérleves számított különlegességnek, Tápén hagymás sült szalonnával és káposztával kínálták a vendégeket. Kisteleken még külön „böllérasszonyokat” is emlegettek – tréfásan így nevezték azokat a szorgos nőket, akik ugyanúgy helytálltak, mint férfi társaik.
Hagyományból identitás
A disznóvágás nem csupán étel, hanem emlék is. A közösen leölt, feldolgozott, elfogyasztott disznó a családi és baráti kapcsolatok egyik legerősebb kapcsa volt. Az ünnep középpontjában ugyan a hús állt, de a valódi cél a közösségi együttlét volt – ez az, amit ma egyre többen keresnek újra, nosztalgiával, tisztelettel.
Mert a disznótor nem múlt el – legfeljebb csendesebben, kisebb körben történik ma. De ahol újra feltűnik a gőzölgő üst, a friss kolbász illata és a körülötte zajló nevetés, ott valami nagyon emberi és időtálló történik újra. Szegeden és környékén ez ma is él.
További híreink:
