Egyetem

Elveszíthetjük a szuperlézert?

Elveszíthetjük a szuperlézert?

2010. december 7., kedd
Elveszíthetjük a szuperlézert?

Tudósok és politikusok kongatják a vészharangot a Szegedre tervezett ELI kutatóközpont ügyében – írja az index. A támogatási szerződés nincs aláírva és a pályázatra elnyert közel egymilliárd forintot nem kapta meg a projekt. Az index szerint az is előfordulhat, hogy lemarad hazánk a beruházásról.

Több mint egy éve jelentették be, hogy az Extreme Light Infrastructure (ELI) nevű uniós szuperlézerprojekt tervezett helyszíne Prága és Bukarest mellett Szeged lett. Azóta azonban jelentős előrelépés nem történt. Ahogy novemberben

portálunk is beszámolt róla

egyetlen kormányzati aláíráson múlik, megépülhet-e a szegedi szuperlézerközpont. A parlamentben többször is téma volt az ELI, legutóbb november közepén

kérdezte Botka László polgármester

, hogy mikor írják alá a támogatási szerződést.

Fónagy János

államtitkár az ELI-vel kapcsolatban kijelentette, hogy a végső döntést a kormány csak a finanszírozás felülvizsgálata után, a legapróbb részletek ismeretében hozza meg. A Szegedi Tudományegyetem rektora, az ELI nemzetközi tanácsadó testületének elnöke szintén a gyors döntés fontosságát hangsúlyozta. „Rendkívüli presztízsveszteség lenne, ha a kormány esetleg nem támogatná az ELI-t, de még rosszabb az a forgatókönyv, hogy a kormány nem dönt sehogy” – mondta

Szabó Gábor

az indexnek. A portál felkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályát is azzal a kérdéssel, hogy mikor tervezik a támogatási szerződés aláírását és a GOP-tól nyert támogatás utalását, illetve hogy mi a késlekedés oka. Azt a választ kapták, hogy a kormány alapvetően egyetért az ELI céljaival, de a támogatásáról szóló végső döntését csak a beruházás legapróbb részleteinek ismeretében hozhatja meg, a projekt felülvizsgálata pedig jelenleg is tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.