A szegedi MSZP kiáll Rákosi Mátyás mellett?

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Parázs szóváltás alakult ki Rákosi Mátyás szegedi díszpolgárságának megfosztását kezdeményező jobbikos indítvány körül a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság csütörtöki ülésén. Némi személyeskedés után végül Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselő a tényleges vita és a szavazás előtt bejelentette, hogy távozásával bojkottálja a döntést.

Varga Antal, a Jobbik szegedi alelnöke, a bizottság nem képviselő tagja a testület első ülésén adott hangot felháborodásának, miszerint döbbenten tapasztalta, hogy Rákosi Mátyás a város díszpolgára. „A szegedi Jobbik véleménye szerint tarthatatlan az az állapot, hogy a magyar történelem legnagyobb zsarnoka egy ilyen megtisztelő címet birtokoljon. Ezért azt a javaslatot tettem, hogy a város mielőbb fossza meg díszpolgári címétől Rákosi Mátyást” – nyilatkozta akkor portálunknak Varga, akinek a felvetésére az MSZP úgy reagált a helyi napilapban, hogy ők pedig Gömbös Gyulát is szeretnék megfosztani díszpolgári címétől.
A kétes értékű életművet felmutató egykori vezetők díszpolgársága körüli vita tovább folytatódott… volna, ha Tóth Károly a szavazás s az azt megelőző vita előtt az öt tagúra apadt, eredetileg hét tagot számláló bizottság munkáját nem „akasztja” meg azzal, hogy elhagyja a termet. „Ráadásul csak addig maradt távol, míg kényszerűségből visszavontam az indítványt” – nyilatkozta lapunknak Varga Antal. „Tóth Károly először azt mondta, hogy vonjam vissza, és ő is ezt teszi Gömbös Gyula díszpolgársága megfosztásának kezdeményezésével, majd azt is mondta, hogy ha a bizottság tagjai megfosztják Rákosit díszpolgárságától, később szégyenkezhetnek majd. Végül kijelentette, hogy ő pontot tesz az ügy végére, kimegy, így határozatképtelen lesz a bizottság” – így a jobbikos politikus.
Természetesen felkerestük telefonon Tóth Károlyt is, akit eddig még nem sikerült elérnünk.

Default thumbnail
Előző sztori

Műsorújság: a Telin TV pénteki műsora

Következő sztori

Határidőre fejeződik be a belváros rehabilitációjának első üteme + VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek