Közélet

Vörösiszap: Helyi cégek feladata lenne a kármentesítés

Vörösiszap: Helyi cégek feladata lenne a kármentesítés

2010. november 10., szerda
Vörösiszap: Helyi cégek feladata lenne a kármentesítés

A vörösiszappal elöntött termőföld kármentesítésében a tárca elsősorban a helyi vállalkozókra számít, az erre kiírt közbeszerzés egyelőre csak lehetőség – idézi Szabó Csabát, a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken kinevezett miniszteri megbízottját a Magyar Nemzet Online.

Az ajkai tározó átszakadása által okozott károk elhárítására kiírt közbeszerzés egyikét, egy nettó 29,2 milliárd forintos tendert, a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. nyerte el. A Vidékfejlesztési Minisztérium emellett - mérnöki tervezési és műszaki ellenőri feladatokra - 150 milliós keretszerződést kötött az Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft.-vel. Az MTI kérdésére

Szabó Csaba

elmondta, hogy a szabályosan levezetett közbeszerzési eljárás két nyertesével pénteken egyeztetnek a konkrét feladatokról, de elsősorban a helyi vállalkozókat szeretnék bevonni a mezőgazdasági területek iszapmentesítésébe. „A helyi gazdák gépei jelenleg kihasználatlanok, a talajmunkákat és a semlegesítő anyag kiszórását jelentő mezőgazdasági feladatokat tökéletesen el tudják végezni” – tette hozzá.

Föld, folyók védelmében

A miniszteri megbízott elmondta, hogy a vörösiszappal elöntött 1017 hektáros területről a

Németh Tamás

vezette Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) Tudományos Tanácsa helyrajzi számonként tételes listát készített, amely szerint mintegy ötszáz hektárról kell eltávolítani 2-10 centiméteres talajréteget. Elsősorban az élő vízhez közeli, valamint a vastagon elöntött területek vörösiszap-mentesítését sürgetnék, amely jövő hét elején megkezdődhet. Elmondása szerint a kolontári halastóban található 40 ezer köbméter vörösiszap, folyamatosan szennyezi a Torna patakot, eltávolítása pedig minimum nyolc hónapba telik majd. A vastag iszapréteg eltávolításában, depózásában és tározó-építésében számítanak a közbeszerzési tender nyerteseire, a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Mecsekérc Zrt.-re és az Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft.-re – mondta Szabó Csaba. A miniszteri megbízott szerda délután Nemzeti Földalappal egyeztet egy cserealap létrehozásáról, amely állami földterületet adna a gazdálkodóknak az elöntött területekért cserébe, vagy a földjeiket megvásárolnák aranykorona értéken, és azok állami tulajdonba kerülnének. (Forrás:

Magyar Nemzet Online

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.