Közélet

Nőügyi referenseket foglalkoztatna a Fidesz

Nőügyi referenseket foglalkoztatna a Fidesz

2010. november 26., péntek
Nőügyi referenseket foglalkoztatna a Fidesz

A szegedi frakciók előtt zöld utat kapott a testület két női képviselőjének, Farkasné Pocsai Blankának (Fidesz-KDNP) és Szondi Ildikónak (MSZP-ÖSZE) a közös indítványa, mely kezdeményezi a nőpolitikai referens foglalkoztatását az önkormányzatnál. Az indítványról lehet, hogy már a december 10-i közgyűlésen szavazhatnak a képviselők.

November 25-e a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen, s ehhez kapcsolódóan jelentette be három fideszes politikus asszony, hogy nőpolitikai referens státuszok alakulhatnak akár minden megyei jogú városban. „Két ok miatt is fontos hangot adnunk a nőket sújtó erőszaknak. Egyrészről felhívni a figyelmet magára az erőszakra, ahogy az sajnos mindennapjainkban is jelen van, másrészről pedig, hogy a gyengébbik nemet ért bántalmazásokat az áldozat környezetében élők is észrevegyék, és tudják milyen lehetőségeik vannak” – hangsúlyozta

Tóthné Péli Katalin

, a Fidesz Csongrád megyei női tagozatának elnöke, aki elmondta azt is, hogy vészesen nő a nők elleni erőszak. Míg a megyében 2007-ben 279 bejelentett esettel találkozhattunk a rendőrkapitányságon, addig 2008-ban már 470-el.

Szakpolitikusok képviselhetik az áldozatok érdekeit

A beszélgetésen jelen volt

Farkasné Pocsai Blanka

szegedi önkormányzati képviselő,

Dobák Lászlóné

megyei önkormányzati képviselő és

Sipka Rózsa,

a szeged-szentmihályi krízisközpont intézményvezetője, aki elmondta, hogy öt éve működik már a krízisközpont, ahol egyedülálló és gyerekes bántalmazott nőket egyaránt fogadnak, és egy hónapig igyekeznek felkészíteni őket a visszailleszkedésre, a konfliktus megoldására jogászok, pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek segítségével. Ahol ez szinte lehetetlen, azokat az asszonyokat családi átmeneti otthonba irányítják, s ott akár másfél évig is élhetnek felkészülve a reintegrációra szociális munkások segítségével. „A tapasztalatunk azonban az, hogy sajnos hiába menekül el a megalázott asszony a férfitől titokban mihozzánk, főként, ha gyerekkel jön, akkor néhány nap után felhívja férjét telefonon. És az apa eljön meglátogatni a gyereket, majd elhangzanak az ígérgetések, a nők többsége pedig anélkül hagyja el a krízisközpontot, hogy lényegi segítséget kaptak volna a szakembereinktől” – festette le a valóságot Sipka Rózsa. „Szeged testvérvárosában kiválóan működik már a nőpolitikai referensi státusz, ezt szeretnénk most Szegeden is, és Szondi Ildikóval közösen benyújtottunk egy egyéni képviselői indítványt önálló státuszú nőpolitikai referens foglakoztatására az önkormányzatnál. Az előzetes tárgyalások pozitívak, a frakcióknál zöld utat kapott az indítvány, így lehet, hogy már a december 10-i közgyűlés szavazhat az ügyről” – szögezte le Farkasné Pocsai Blanka. A politikusok még ennél is távolabbi jövőbe tekintenek, hiszen mint mondták: pártjuk megyei nőtagozata az országos szervezet elé terjeszti azon elképzelését, hogy a szegedi indítványhoz hasonlóan, minden megyei jogú város közgyűlése elé terjesszék be a nőpolitikai referensi státuszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.