Műholdas felvételekkel is vizsgálják az iszapkatasztrófa okait

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országos Katasztrófavédelem főigazgatója a Hír Televízió Rájátszás című műsorában kijelentette: a magántulajdonban lévő Mal Zrt.-t felügyelet alatt tartják, hogy garantálni tudják a biztonságot, a termelés újraindítását, illetve tisztázzák az iszapkatasztrófa körülményeit.

Bakondi György elmondta, a műholdas felvételek a rendelkezésükre állnak. Hozzátette, a felvétel majd tisztázni fogja, hogy bizonyos időszakban megemelték-e a védőgátat, történtek-e szivárgások, tömítések. Nagy segítséget ad a műholdas elemzés, aminek segítségével kideríthető, hogy történt-e mulasztás, vagy szabályszegés.

(Forrás: hirtv.hu)

Előző sztori

Ókovácsból lehet a Duna Televízió elnöke

Következő sztori

Iskolai vetélkedő az AIDS-megelőzés jegyében + FOTÓK