/

Kerékpáros fogadóállomás és akadálypálya épült Szegeden + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A hazai és külföldi biciklis turisták kiszolgálását javítja az a kerékpáros fogadóállomás, melyet csütörtökön adtak át az újszegedi ligetben; a helybéliek az újonnan épült akadálypályán tehetik próbára magukat.

A fogadóállomáson pihenőhely, öltözök, zuhanyzók, csomagmegőrzők várják a biciklis turistákat. Az épület rámpán megközelíthető tetején kerékpártárolókat alakítottak ki, s tavasszal kezd működni egy gyorsszervíz is, ahol a kisebb javítási munkákat tudják elvégezni.
A fejlesztéshez az önkormányzat mintegy 50 millió forintos uniós támogatást nyert, melyet ugyanekkora saját forrással egészítette ki – mondta a létesítmény átadásakor Szentgyörgyi Pál (MSZP), a szegedi közgyűlés sportbizottságának elnöke.
A projekt részeként a város turisták által gyakran látogatott részein biciklitárolókat helyeztek el, elkészült a 70 kilométeres szegedi kerékpárút-hálózatot bemutató térkép, s egy, a település környéki biciklis túrákat ajánló kiadvány is.
A fogadóállomás a Norvégiából Görögországba vezető Eurovelo 11. számú csaknem 6 ezer kilométer hosszú nemzetközi kerékpárúthoz kapcsolódva készült el, így a hazai mellett külföldi vendégekre is számítanak. A program tervezői azokra a vendégekre is gondoltak, akik nem két keréken érkeznek, ezért vásároltak tíz kiválóan felszerelt kerékpárt, melyeket márciustól novemberig kedvező áron bérelhetnek a mozogni vágyók.
A fogadóépület szomszédságában felújították az extrém ügyességi pályát, egy kiszáradt tómederben pedig akadálypályát alakítottak ki.




no images were found


Játékok Kertje – kerékpáros központ

Előző sztori

Rákosi még mindig Szeged díszpolgára?

Következő sztori

Kispálfilm: több mint 4350-en látták a szerdai vetítést