Bulvár

Jogerős ítélet - kilenc év börtön gyilkosságért

Jogerős ítélet - kilenc év börtön gyilkosságért

2010. november 23., kedd
Jogerős ítélet - kilenc év börtön gyilkosságért

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Csongrád Megyei Bíróság I. fokon kiszabott ítéletét a H. Zsuzsanna Szilvia ellen emberölés bűntette miatt indított büntetőügyben. Így a vádlott jogerős büntetése 9 év börtön és 9 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A nyolc osztályt végzett, vagyontalan, rendszeres szociális segélyben részesülő vádlott élettársi közösségben élt

B. József

sértettel, annak a baktói kiskertekben lévő ingatlanában. Mindketten alkoholizáló életmódot folytattak, közöttük ittas állapotban gyakoriak voltak a tettlegességig fajuló veszekedések. A vádlott és a sértett 2009. január 24-én is nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Napközben veszekedés tört ki közöttük, amelynek során a sértett ököllel fejen ütötte a vádlottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Aznap este 21 óra körül ismét szóváltás kezdődött az élettársak között, amelynek során a gyilkossággal vádolt nő magához vett egy konyhakést, majd a ház szobájában a sértettet a mellkasa bal oldalán megszúrta. A szúrás a szívet érte, B. József rövid időn belül meghalt, halálát a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. Ezt követően a vádlott értesítette az áldozat közelben lakó édesanyját, majd megpróbálta újraélesztéssel megmenteni a férfi életét. A vádlott az eljárás során több alkalommal is módosította védekezését, azonban bűnösségét mindvégig tagadta – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében. Csongrád Megyei Bíróság 2010. május 27-én

H. Zsuzsanna Szilvia

vádlottat végül emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért őt 9 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.