Közélet

Előzetesben marad Geréb Ágnes

Előzetesben marad Geréb Ágnes

2010. november 8., hétfő
Előzetesben marad Geréb Ágnes

Meghosszabbították két hónappal Geréb Ágnes előzetes letartóztatását hétfőn. Az orvos-bába egy hónapja van rács mögött, mert az általa vezetett Születésházban szülés közben majdnem meghalt egy csecsemő. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított ellene eljárást – írja a Magyar Hírlap Online.

Az otthonszülés ikonjává váló

Geréb Ágnes

ellen már több eljárás is indult, egy korábbi bírósági ügyben, 2007-ben három évre eltiltották hivatása gyakorlásától. Egy hónappal ezelőtt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán indult büntetőügy miatt helyezték előzetes letartóztatásba.

Visszaeső szülőnő

A bíróság végzésében megállapította, hogy "a kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúját alátámasztó bizonyítékok körében változás nem történt, az előzetes letartóztatás fenntartásának okai továbbra is fennállnak" – írja az Inforádió.hu A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) álláspontja szerint az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy a - más hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt álló - gyanúsított szabadlábon hagyása esetén tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével, elrejtésével vagy egyéb módon a bizonyítási eljárás eredményességét meghiúsítaná, megnehezítené, illetve újabb, hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A végzés egyelőre nem jogerős. (Forrás: Magyar Hírlap Online)

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.