Vélemény: Prototípus

A Berliner Zeitung a Mal Zrt. egyik fő tulajdonosát, Tolnay Lajost egyenesen "a magyar oligarchák prototípusának" nevezte. Bízvást feltételezhetjük, hogy minél hamarabb tisztán látnak majd zagy-ügyben a jogászok, s így okunk van bízni abban is, hogy a timföldbárók felelősségre vonásának folyamata lesz az oly sokak által óhajtott elszámoltatás prototípusa.

Semmi kétség, az iszapkatasztrófa után a magyar állam önvédelmi reflexei kivételesen igen jól működtek és működnek: a kárelhárítást, a további tragédiák megelőzését és a felelősség megállapításának kérdését a miniszterelnök, a belügyminiszter és az államapparátus eleddig példásan, látható hiba nélkül kezelte, mely során egyre inkább elhatalmasodik bennünk az a remény, hogy valóban új korszak kezdődött, s ezután ez a cselekvési mód lesz a főszabály, s minden más, ettől eltérő pedig a kivétel. Már az első, sokkoló napokban világossá vált – mialatt gőzerővel folyt a kárelhárítás -, hogy az egyértelműen emberi hibák okozta katasztrófa okozói ezt most nem fogják megúszni, hazánk tán mégsem marad teljesen „következmények nélküli ország”. Megvallom, eleinte magam is attól tartottam, hogy a timföldbárók esete felülír mindent, s az itt statuált példa egyúttal elhalványítja a BKV-, a Sukoró-, a Bábolna- és hasonló ügyek, a fővárosi ingatlanpanamák felelőseinek megnevezése és megbüntetése iránti, a választás környékén még elementáris társadalmi igényt. Az eddig napvilágra jutott korrupciós, hűtlen kezeléssel és sikkasztásokkal kapcsolatos, nem ritkán vérforraló csalárdságokat fölsorolni is képtelenség, s ki tudja, mi bukkanhat még a napvilágra ezután: ne feledjük, az önkormányzatoknál az átadás-átvétel aktusa éppen e napokban zajlik. Ám csak addig féltem e közömbösítő hatástól, amíg meg nem tudtam az iszapömlést okozó cég tulajdonosainak összetételét. A Horn-kormány alatt bagóért, hathatós állami segédlettel, egy szűk kör által privatizált magyar alumíniumipar azóta mágnássá vált vezetői szerződéseikben vállalták, hogy a már akkor is milliárdokra rúgó, az iparághoz kapcsolódó környezetvédelmi beruházásokat ők végzik el, minthogy arra az államnak momentán nincs pénze. (Egyéb privatizációs kényszer nem lévén ez volt a magánosítás ideológiai alapja.) Kolontári és devecseri honfitársaink, horribile dictu, a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez egyáltalán nem így történt… A fenti folyamat azóta nem csak a magyar, de a külföldi sajtóban is ismertté vált, a Berliner Zeitung a Mal Zrt. egyik fő tulajdonosát, Tolnay Lajost egyenesen „a magyar oligarchák prototípusának” nevezi. Ám ha Magyarországon mind a bankok, mind a multik a szokásos „árrés”, nyereség többszöröséért „dolgoznak”, miért a timföld- és alumíniumipar lenne ez alól kivétel? Amúgy örvendetes, hogy a - magyar konzervatív kormányokkal korábban nagyrészt ellenséges - nyugati sajtóban és médiában uralkodó széljárás megfordulni látszik, még a New York Times is arról cikkezik, hogy a budapesti kormány milyen gyorsan és hatékonyan kezelte a katasztrófát, nem fukarkodva a miniszterelnökre vonatkozó dícsérő szavakkal sem, s ez a fokozott érdeklődés értelemszerűen megnöveli az EU soros magyar elnöksége iránti várakozásokat. A CNN egyenesen odáig ment, hogy felvetette: a magyar példát látva hasznosabb lett volna a Mexikói-öbölben történt olajömlés felelőseit is idejekorán őrizetbe venni, az azt okozó céget pedig ideiglenesen állami irányítás alá vonni, nem itt tartanának, ahol. Akadt persze ellenpélda is: egyes román lapok azzal a demagógiával álltak elő, hogy a Duna szennyezése miatt a román állam követeljen kártérítést a magyaroktól, hiszen a cianidszennyezés idején ők is százmilliókat fizettek! Látszik, hogy a tíz évvel ezelőtti katasztrófa miatt milyen rossz a lelkiismeretük – ugyanis a szennyező Aurul Rt. nemhogy a magyar államnak nem fizetett egy fillért sem, de a 2000-es gátszakadás nyomán károsult nagybányai (bozintai) lakosokat sem kártalanította. Egyetlen cégvezetőt sem vontak felelősségre, sőt a cég eltűnt, majd utódja, a Transgold is, az ausztrál résztulajdonosok pedig zavartalanul kivonultak Romániából, így egy idő után nem volt ki ellen a kártérítési igényt érvényesíteni, minthogy az alperes felszívódott. Talán ha egyenesen a román államot pereltük volna… Persze, szomszédaink pontosan tudják, hogy a Duna élővilága e napokban már Budapest fölött sem forog veszélyben, a romániai szakaszon pedig nehéz lesz majd az ajkai tározóból származó szennyező ionokra bukkanni, számottevő koncentrációban bizonyosan nem. Attól azonban, hogy az Aurulhoz hasonlatosan a Mal Zrt. és vele vagyona is elillik, köddé válik, szerencsére nem kell tartanunk, erről kormánybiztos gondoskodik. A cég vezérigazgatója sem játszhat kámfort, hiszen immár őrizetben van, ma vélhetően a veszprémi bíróság az előzetes letartóztatását is elrendeli. Védője azzal érvel, hogy felelőst majd csak akkor kellene keresni, amikor egyértelműen kiderül, mitől szakadt át a gát, s ömlött ki és száguldott a Bakonyon végig a vörös zagy. Bakonyi úr azonban (egyelőre még) nem a gátszakadás egyik okozójaként vettetett tömlöcbe, hanem azért, mert az általa irányított cég nem rendelkezett sem a katasztrófa megelőzésére, sem a bekövetkezése utáni teendőkre vonatkozó tervekkel, így nem gondoskodott a védművek és a riasztórendszerek kialakításáról sem. Azaz jelenleg nem a gátszakadás ténye, hanem az utána történtek miatt gyanúsítják gondatlansággal. Bízvást feltételezhetjük, hogy minél hamarabb tisztán látnak majd zagy-ügyben a jogászok is, s így okunk van bízni abban is, hogy a timföldbárók felelősségre vonásának folyamata lesz az oly sokak által óhajtott elszámoltatás prototípusa. Az e napokban a radioaktivitással, a savas és lúgos kémhatással, a mindennapi életben is használt fizikai mértékegységekkel kapcsolatos össznépi tájékozatlanság pedig arra figyelmeztet, hogy - általános iskolától az egyetemi szintű tanárképzésig - a jelenleginél sokkalta komolyabban kell venni a fizika- és a kémiaoktatást.