Egészség

Mikola: újra kell fogalmazni az ellátórendszert

Mikola: újra kell fogalmazni az ellátórendszert

2010. október 19., kedd
Mikola: újra kell fogalmazni az ellátórendszert

Ebben a szerkezetben fenntarthatatlan a kórházak működése - mondta el a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Szerinte a háziorvosi szintű ellátást kell rendbe tenni, és beszámolt arról is, hogy 27 milliárdot juttatnának a kórházakba.

Az eddigi szakmai előkészítés arra utal, hogy a súlyponti kórházak megszűnnek és az állam nagyobb felelősséget vállal a megyei kórházak a fenntartásában - mondta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke,

Mikola István

. Az önkormányzati nagy kórházak esetében az állam átvállalná a fenntartói felelősséget, vagyis a működéshez szükséges tőkehányadot az állam fogja folyósítani. A társadalombiztosítás egyelőre marad, ám több jel mutat arra, hogy állami egészségügyi ellátórendszer jön majd létre. Mikola leszögezte, látják hogy több pénz kellene az egészségügynek, de a költségvetés helyzete miatt várhatóan jövőre annyi pénz jut körülbelül az egészségügyre, mint idén. A bizottsági elnök az mr1 műsorában elmondta, hogy a Parlament előtt van egy rendelet, mely 27 milliárd forintot juttat a kórházaknak az Egészségbiztosítási Alap 2007-es és 2008-as többletbevételéből. A meghatározó kórházak a megyei nagy intézmények, az országos intézetek és az egyetemi klinikák gyógyító területei lesznek, vagyis ebben az értelemben újra kell fogalmazni az ellátórendszert Mikola szerint, melyhez korszerű betegirányításra van szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.