Közélet

Megtámadták egy fideszes képviselőjelölt önkéntesét

Megtámadták egy fideszes képviselőjelölt önkéntesét

2010. augusztus 16., hétfő
Megtámadták egy fideszes képviselőjelölt önkéntesét

Hétfőn kora délután megtámadták Szegeden Balogi Dániel fideszes önkormányzati képviselőjelölt egyik önkéntesét. Az ügyben a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.

Egy levelet hordtak ki éppen a felsővárosi és tabáni lakosoknak, amikor a Tápai utcában rátámadtak egy a papírokat a postaládákba elhelyező önkéntesre.

Balogi Dániel

fideszes önkormányzati képviselőjelölt portálunknak elmondta, hogy az elmúlt tizenhat év alatt ilyen esettel nem találkozott, nem tudja, hogy mire kell még számítani október harmadikáig. Megtudtuk, hogy a levélben megköszönték a tavaszi választásokon a lakosság segítségnyújtását és támogató szavazatait, és az október 3-ai voksoláskor is erre kérték őket. A levélben szerepelt továbbá az, hogy a kopogtatócédulákat hol lehet leadni, illetve egy telefonszám, melyen tájékoztatást kérhet bárki. A férfi kitépte az önkéntes kezéből a leveleket, rátaposott, majd az önkéntest az ajtóhoz lökte. A Balogi Dániel által elmondottakat megerősítette

Szenti Szabolcs

, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Elmondta, hogy ez ehhez hasonló atrocitások nem jellemzőek Szegeden, garázdaság miatt indítottak eljárást az elkövető ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.