/

Gigarétes készül Mórahalmon

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az I. Dél-alföldi Rétesfesztivál keretében húsz méternél is hosszabb rétest fognak készíteni Mórahalmon, ami Guiness-rekordkísérlet. A Homokháti Sokadalom programjai között réteskészítők minősítő versenye is lesz, és lehet majd kóstolni például szarvasgombás, májas és csirkepörköltes töltelékű különleges finomságokat is a hagyományosan közkedvelt réteseken kívül.

„Mórahalom a rétes városa szeretne lenni” – jelentette ki Nógrádi Zoltán polgármester, fideszes országgyűlési képviselő. Mint elmondta, interaktív rétessütő vállalkozást is szeretnének létesíteni Mórahalmon, jelenleg benyújtott pályázatuk pozitív elbírálására várnak a homokháti kisvárosban.
Az eddigi Guiness-rekord tizenöt és fél méter hosszú rétes, amit győri asszonyok készítettek – tudtuk meg Antolik András réteskészítő mestertől. Természetesen ilyen hosszú kemence nincs, egy vonatnak nevezett alagút kemencében szokták sütni az ilyen hosszúságú finomságokat általában. A Sokadalmon azonban fel fogják darabolni a rétest, és darabonként sütik meg. Mórahalmon a hazánkban hagyományos gasztronómiai fesztiválok is bemutatkoznak, és természetesen ők is beszállnak a rekordkísérletbe. Ez azt jelenti, hogy a Csabai Kolbászfesztiválról érkezők kolbászos tölteléket készítenek a gigarétesbe. „Lesz továbbá szilvás, répás, spárgás rétes is” – tette hozzá. Különleges, szarvasgombás rétest is lehet kóstolni a Homokháti Sokadalmon, melyet külön standon fognak kínálni a vendégeknek. Ezek között lesz sós, de természetesen édes is, különleges lesz továbbá az is, hogy a tölteléket a helyszínen készítik el az érdeklődők szeme láttára.

Antolik András réteskészítő mester portálunknak elmondta, hogy a rétes egy hagyományosan paraszti étel, melyet ünnepeiken szolgáltak fel, így a töltelékben is az jelent meg markánsan, ami a paraszti udvarban megtalálható volt. „Minden udvarban volt tehén, így a túrós rétes kézenfekvő, továbbá gyümölcsfák is. Előszeretettel használták például a télire eltett aszalt gyümölcsöket is karácsony környékén” – tette hozzá.
Azt szeretnék bemutatni a szervezők az I. Dél-alföldi Rétesfesztiválon, hogy a rétestésztába minden beletölthető és minden finom tud lenni. „A réteskészítés egy több száz éves magyar hagyomány őrzése is egyben, nem csupán egy étel elkészítése” – hangsúlyozta Antolik András.
A Guiness-rekordkísérlet termékét természetesen el is fogyasztják a fesztiválozók vasárnap, a kóstolásból befolyt összeget a Szegedi Tudományegyetem gyermek intenzív osztályának juttatják el a szervezők.

Előző sztori

Elütötte a kerékpárost – eszméletlenül találtak rá

Default thumbnail
Következő sztori

Újrabontották a Reök előtti villamosmegállókat

Legutóbbi hasonló cikkek