Kultúra

Élményoperának ígérkezik a Carmen + VIDEÓ

Élményoperának ígérkezik a Carmen + VIDEÓ

2010. július 29., csütörtök
Élményoperának ígérkezik a Carmen + VIDEÓ

KERO® elvarázsolja a közönséget

Hatalmas bakelitlemez-tányér forog a színpad közepén egy óriási lemeztűvel, a környezet pedig egy földrengés sújtotta dél-amerikai város, ahol a katonaság tart rendet. Ebben a mai hangulatú világban találkozunk a végtelen nagy szerelemmel, mítoszokkal, megcsalással és az egymás iránti furcsa, erotikus vonzódással – így jellemzi a rendező, Kerényi Miklós Gábor (KERO®), a Budapesti Operettszínház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operáját. „Élményoperát akarok rendezni, és az érdekel, hogy a közönséget magával ragadja az a Carmen, amit színre viszünk, itt, ma, most” – vallja Kerényi. A rendező szerint óriási szükség van ma arra, hogy az emberek újra elhiggyék, érdemes operába járni! Érdemes, mert élményt nyújt, gondolati kalandra csábít, és legalább annyi örömet okoz, mint a buta tévésorozatok. „A lelki higiéniánk szempontjából fontos: a klasszikus zenével különleges örömökhöz és élvezetekhez juthatunk el. Ellenkezem azokkal az esztétákkal és kritikusokkal, akik az operát olyan szintű produkciónak képzelik, amely csak nagyon kevesekhez juthat el, és ezért nem is tartják fontosnak, hogy sokan nézzék, vagyis, hogy legyen közönsége” – hangsúlyozza Kerényi Miklós Gábor. Hitvallása szerint az operát újra népszínházzá kell tenni. „A Szegedi Szabadtéri Játékok nagy lehetőség, hogy elvarázsoljunk rengeteg fiatalt, operarajongót és olyanokat is, akik nem is gondolták volna, hogy ez a műfaj ilyen fantasztikus hatással bír lenni rájuk” – összegez a direktor. Kerényi Miklós Gábor operarendezői munkásságát Szegeden kezdte A Macbeth-tel és a Bolygó Hollandival. Tíz éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház rendezője, Kossuth-díját is – a Budapesti Operettszínház vezetése mellett – új, kortárs magyar operák bemutatásáért kapta. Mindeközben nevéhez fűződnek az ország legnagyobb nézettségű musicalsikerei, a Romeo és Júlia, a Miss Saigon, az Elisabeth, valamint a jelenleg is három fővárosban (Budapest, Prága, Bukarest) futó Csárdáskirálynő… Georges Bizet „slágeroperáját” nemzetközi szereposztásban játsszák. A Kesselyák Gergely vezényletével bemutatandó darab címszerepében Mester Viktória lép színpadra, Don José tizedest Arnold Rutkowski alakítja, Micaelát Frankó Tünde, Escamillót, a torreádort Lee Poulis játssza. Mellettük Boncsér Gergely, Haja Zsolt, Cser Krisztián, Cseh Antal, Bucsi Annamária és Jelena Končar is látható a produkcióban. Az opera szövegkönyve Prosper Merimée kisregénye alapján készült. Olyan áriákat hallhat majd a szegedi nagyérdemű, mint a Torreádor-dal, Don José Virág-dala vagy a legnépszerűbb: a szenvedélyes cigánylány, Carmen által énekelt Habanera. Tekintse meg a Szegedi Szabadtéri Játékok videóit!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.