Tanúságtétel, Tr. u. 90.

Ebből a trianoni veszedelemről szóló, már-már irodalmi igényű törvényszövegből, amikor az ünnepi ülésen a Tisztelt Ház falai között elhangzott, valóban erő sugárzott. Az utóbbi évtizedekben bizony ebből az érzésből volt a magyar közéletben leginkább hiány.

Tartalma okán kiváltképp, ám formai jegyei miatt is ugyanúgy szerethető ez a – közbeszédbe valószínűleg Trianon-törvényként bekerülő, hivatalos nevén a „Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” szóló – törvény. Először is azért, mert már címében is emelkedettséget sugall, hiszen tanúságtételnek nevezi magát. Másodszor azért, mert ugyan zömében körmondatokból áll, azok szabatosak, a jogi nyelvben járatlanok előtt is érthetők – és megszívlelendők. (Maga a szöveg nem hosszú, éppen egy vezércikknyi terjedelmű – szívesen látnám bármelyik nemzeti elkötelezettségű napi- vagy hetilapban keretben, félkövér betűkkel, mindjárt az első oldalon.) Harmadszor pedig azért, mert ellentétben a parlament által életre hívott más törvényekkel, nem úgy kezdődik, hogy „első paragrafus”. Igen, a Trianon-törvény szokatlan felütéssel, egy szívhez szóló preambulummal indul, amely azon túl, hogy pontosan rögzíti a törvényalkotó szándékát, egyben alig burkoltan segítségért is folyamodik, amolyan invokáció-szerűen, ahogyan azt a hősi eposzok szerzői fogalmazni szokták. „Adj pennámnak erőt” – írja

Zrínyi Miklós

a Szigeti veszedelem elején, s hasonlóképpen, ebből a trianoni veszedelemről szóló, már-már irodalmi igényű törvényszövegből, amikor az ünnepi ülésen a T. Ház falai között elhangzott, valóban erő sugárzott. Az utóbbi évtizedekben bizony ebből az érzésből volt a magyar közéletben leginkább hiány. S ha valami nagyon hiányzik a jelenleg hatályos magyar alkotmányból is, hát éppen ez a fennköltség, s éppen ez az erő. Nincs kétségem afelől, hogy e mostani törvényszöveg már előremutat a megalkotandó új alaptörvény preambulumára is, melynek kezdeményezői nem titkolt módon a hatályos lengyel alkotmányt tekintik az egyik követendő példának, nagyon helyesen. Trianon-törvényünk ugyanis így kezdődik: „Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, Hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, (…) a következő törvényt alkotjuk.” A lengyel alkotmány bevezető szakasza pedig így: „Mi, a lengyel nemzet – a Köztársaság minden polgára –, azok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, a jóság és szépség forrásában, illetve azok, akik e hitben nem osztoznak, de ezen értékeket más forrásból fakadóként tisztelik; (…) ezennel a Lengyel Köztársaság Alkotmányát az állam alaptörvényének nyilvánítjuk”. Mondanom sem kell, némelyeknél Istennek már csupán említése is kiverte a biztosítékot.

Lendvai Ildikó

módosító indítványában elvetendőnek ítélte a fent idézett két mellékmondatot, kérdezvén, mi jogon tesz különbséget a törvény hívő és nem hívő között, ám e véleményét csak az MSZP és az LMP képviselői támogatták. (Jelzem, éppen hogy nem tesz különbséget, a mondat szerkezete mellérendelő.) A másik módosító indítványban – melyre ugyanazok szavaztak igennel csupán, plusz a tévedésből rossz gombot nyomó

Varga Mihály

–, már tovább mentek. Szokásos paneljeikkel kvázi gyűlöletbeszéd-törvénnyé óhajtották alakítani a szöveget, elítélve a más népek elleni uszítást, úgy általában a szélsőséges nézeteket, majd egy huszárvágással becsempészték volna az „Európai Összetartozás Napját”, május 9-ét – ugyanebbe a törvénybe! Nem kevesebbel próbálkoztak, mint azzal, hogy a Trianon-törvény egy füst alatt nemzeti emléknapnak nyilvánítsa az úgynevezett Győzelem Napját is, második világháborús vereségünk egyik emblematikus dátumát, amely éppen azt tette lehetővé, hogy 1947-ben a győztesek trianoni határaikat „megerősítsék”. Végül a törvényt a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői egyöntetűen szavazták meg, az MSZP sűrű „nem”-jei mellett. Az LMP tartózkodott,

Schiffer András

kivételével; ő ugyanis annak ellenére, hogy az általa támogatott módosítások elbuktak, a végszavazáskor az igen gombot nyomta meg. A kígyó e brutális választási vereség után sem tudta levedleni bőrét: ahelyett, hogy az MSZP frakciója nyíltan elmondta volna, amit úgyis tudunk, nevezetesen, hogy már Trianon említésétől is kiveri őket a víz, és mindenféle határon átívelő magyar egységtől herótjuk van, púp a hátukon az „összmagyar probléma”, hagyjuk, hadd oldják meg a románok meg a szlovákok, nos, ehelyett ideológiai ürügyet kerestek. Ha Isten szerepel a köztársaság törvényében, ők nem szavazzák meg! Pedig nem titok, alapvető bajuk azzal van, amit e törvény szelleme kifejez. Ha nem így lenne, nem tüntettek volna távol maradásukkal az ünnepi ülésen! Kivétel itt is akadt:

Szili Katalin

, aki a hétfői szavazáson nem vett részt, most egyszemélyes demonstrátorként trónolt az üres szocialista szektor kellős közepén, pedig a volt közjogi méltóságoknak fönntartott páholyba is ülhetett volna, mondjuk

Medgyessy Péter

és

Dalma

asszony közé. Lezajlott hát az első Trianon-nap, akarom mondani, a Nemzeti Összetartozás Napja. Négy éve ilyenkor ki gondolt ilyesmire? Nagyon fontos nap ez, elsősorban önbecsülésünk visszaállítása okán, s fontos az is, hogy a velünk megesett mérhetetlen igazságtalanságról végre Európa népei is tudomást szerezzenek. A nemzetközi diplomácia, a tudományos konferenciák eszközei elengedhetetlenek, kellő súlyt kell adni azonban a direkt üzeneteknek is. Ilyen kísérletnek tartom a fél kontinensen végigvonszolt mozgóreklámot, amely végül ma délelőtt a versailles-i Nagy Trianon palota előtti tiltakozó nagygyűlésre érkezett. Rajta egy, az elcsatolt területekkel együtt jelölt Nagy-Magyarország térképet, mellette pedig egy - szintén kétharmadától megfosztott - Franciaország térképet helyeztek el. Gondoljuk el: mintha Csehszlovákia mintájára megalakult volna anno „Britannia-Bretagne-ia”, majd fél évszázad múlva a derék bretonok önálló államot alapítottak volna, melyben tiltanák az egykori hivatalos nyelvet, a franciát… Ha a térképpár megütötte valamelyik kereskedelmi tévécsatorna operatőrének ingerküszöbét, a homály oszlatása tekintetében máris előrébb vagyunk. Ebből induljunk ki, noha szokatlan még. Más szelek fújnak, talán kitartóak, Krisztus után 2010-ben, Trianon után 90-ben, magyar diéta idején.