Írjon nekünk

Bulvár

Szegednél tetőzik a Tisza

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szegednél tetőzik a Tiszán levonuló árhullám, a folyó vízszintje kedden kora délután 810 centiméter volt – közölte az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezető-helyettese az MTI-vel.

Mivel a Körösök és a Maros vízgyűjtőjén is területi átlagban 10 millimétert meghaladó csapadék hullott, a mellékfolyókon levonuló kisebb árhullámok gátolják az apadás megindulását, így csak a vízszint lassú csökkenésére lehet számítani – mondta Keller Péter.
A magas vízállás ellenére nem történt olyan árvízi esemény, amely komolyabb beavatkozást igényelt volna, a töltéseken azonban már megjelentek a csurgások, felázások, s kisebb buzgárok is megfigyelhetők. A gátakon folyamatos figyelőszolgálatot tartanak, a töltést keresztező mélyvezetésű műtárgyaknál “vészőrök” teljesítenek szolgálatot. Az árvízi védekezésben több mint ötszázan vesznek részt.
Az Alsó-Tiszán a Hármas-Körös torkolata és az Algyői híd között harmad-, a híd és az országhatár között másodfokú készültség mellett védekeznek. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös torkolati szakaszánál harmad-, a Maros-torkolatnál másodfokú készültség van érvényben.
A Tisza alsó szakaszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.
Az igazgatóság területén akadt olyan hely, ahol hétfőn a 70 millimétert is meghaladta a lehullott csapadék mennyisége, ezért a belvízzel elöntött területek nagysága tovább, a becslések szerint 41,900 hektárra nőtt. Csanádpalotán és Kiszomboron harmad-, Makón és Röszkén másod-, hat településen elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben. A belvízi védekezésben százharminchárman vesznek részt – közölte Keller Péter.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál