Írjon nekünk

Vélemény

Magyartörvény (és Fico-dekrétum)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

A lényeg nem a konkrét előny, hanem az a lelket melengető tudat, hogy a magyar állampolgárság bármikor, mégpedig a korábbi tortúra és a nem ritkán megalázó procedúra nélkül, három hónap alatt megszerezhető minden magyar számára, aki kéri, éljen akár Révkomáromban, a csángók földjén, vagy valamely csendes-óceáni atollon.

Régen rossz, ha egy cikk címe magyarázatra szorul. Talán e fenti kapcsán sem kell szabadkoznom, hogy miért íratott egybe a jelzett szó a jelzőjével, s azt sem kell indokolnom, hogy a zárójel nem véletlen. Jó volna, ha a köznyelvben gyakorta „kettős állampolgárságról szóló törvénynek” nevezett jogszabály nem e pontatlan megfogalmazásban, hanem például az erdélyiek szája íze szerint inkább való „magyartörvény” formában honosodna meg, a már működő „magyarigazolvány” mintájára.

Kettős, hármas, négyes állampolgárság

A hasonlatosság persze inkább nyelvi, hiszen, miként a magyarigazolvány is magyar igazolvány, úgy a magyartörvény is egy magyar törvény – ám míg az előbbi kibocsájtásához, de főleg használatához szükség volt az adott szomszéd ország valamilyen szintű, leginkább hallgatólagos közreműködésére, addig az utóbbihoz, a magyar állampolgárság könnyített megadásához kizárólag az érdekeltnek és a magyarországi hatóságoknak lesz köze. A fenti, idézőjeles megfogalmazás viszont duplán pontatlan: egyrészt nem vadonatúj jogszabályról, hanem az 1993. évi 55. törvény módosításáról van szó, másrészt nem csupán „kettős”, azaz második, hanem esetenként harmadik vagy további állampolgárság megszerzéséről is. Amennyiben az EU állampolgárságot annak tekintjük, a legnagyobb lélekszámú (erdélyi és felvidéki) magyar közösségek számára ez bizony már a harmadik lesz, de például egy brassói anya és egy torontói apa gyermekének bizony a negyedik: a már meglévő kanadai-román-EU hármas állampolgárság mellé a magyar.

Lovagolhatnánk tovább a szavakon, hogy nem az állampolgárság megadásáról, hanem visszaadásáról, sőt, egyenesen visszahonosításról van szó, mert hát valóban arról – ám mégiscsak az a legfontosabb, hogy e jogi aktussal ha nem is feledtettük el, de jelentősen tompítottuk a 2004. december 5-i MSZP-SZDSZ-es hazaárulás szégyenét, és természetes gyógymódot ajánlottunk az akkor – nem csak testvéreinknek, magunknak is – okozott sebekre, s egyúttal megtettük a talán legfontosabb, hétmérföldes lépést a nemzet rég várt (szellemi) újraegyesítése felé. Húsz évet késtünk vele – nem is értem, miért történt, hogy 1990 májusában-júniusában a „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke” vezette kormány egyetlen tagjának (de a rendszerváltás környékén tüsténkedő jogászok és – önkritikusan – újságírók egyikének) sem jutott eszébe az ötmillió külhoni magyar visszahonosítása? Viharos időket élt Európa, a nemzetközi közvélemény számára igazán fel sem tűnt volna, s a környező országok is a maguk rendszerváltásával voltak elfoglalva. Talán az igazi természetét akkor még palástolni kénytelen SZDSZ sem merészelt volna opponálni. Mi történt ehelyett? 1993-ban az első nemzetinek mondott kabinet megalkotta ezt a nehézkes állampolgársági törvényt, amelyet az első Orbán-kormány még nem is tudott volna módosítani, nem lévén kétharmados többsége a parlamentben.

Magyar belügy: ez belmagyar ügy!

Gyógymódot ajánlottunk, ezt írtam, hiszen mindenki maga döntheti el, él-e ezzel a lehetőséggel, és ha igen, mikor. Nehéz megjósolni a kettő vagy akár négy évvel későbbi statisztikákban szereplő magyar állampolgárok számát – tizenegy, tizenkét millió? vagy a jelenleginél „csak” tíz- illetve százezrekkel több? -, az esetleges konkrét előnyöknél azonban sokkal lényegesebb az a tudat, hogy bármikor, mégpedig a korábbi tortúra és a nem ritkán megalázó procedúra nélkül, három hónap alatt megszerezhető minden magyar számára, aki kéri, éljen akár Révkomáromban, a csángók földjén vagy valamely csendes-óceáni atollon. A törvény egyébként, jelezve szimbolikus jelentőségét is, augusztus 20-án lép hatályba, rendelkezéseit viszont (a 11.§ szerint) „csak a 2011. január 1. napját követően induló eljárásokban kell alkalmazni”, az első kérelmek tehát bő hét hónap múlva várhatók. Addig van hát idő bőven a végrehajtási utasítás megalkotására és az ezzel járó adminisztráció előkészítésére, s nem utolsó sorban a magyar polgári és katonai elhárítás megacélosítására: a tekintetben, hogy a kérelmezők adatai a Magyar Köztársaságból ne szivároghassanak ki, már ha ők maguk ezt nem akarják.

A „magyartörvény” fogadtatására eddig többnyire jótékony hallgatás a jellemző, amit tudomásul vételként értékelhetünk. EU-tag szomszédaink, valamint az oda igyekvő Horvátország és Szerbia láthatóan nem támasztanak akadályokat, az egyetlen kivételről alább szólok. A szerbek amúgy is e napokra időzítették válaszgesztusukat az EU által megadott vízummentességre, Románia pedig maga is hozott már lényegében azonos törvényt, alig titkoltan a moldáviai románok honosítására. Ukrajna esete külön tárgyalandó, hiszen de jure nem ismerik a többes állampolgárság intézményét. Hogy mégis miért bizakodhatunk a kárpátaljai magyarok ügyében? Álljék itt Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Egyesülete elnökének őszinte nyilatkozata: „…jellemző Ukrajnára, hogy a törvények csak akkor érvényesülnek, ha egybe vágnak az éppen hatalmon levők érdekeivel, ha pedig nem, akkor figyelmen kívül hagyják az adott jogszabályokat. A mostani helyzetben, ha az ukrán hatóságok nem kifogásolják a kettős állampolgárságot, nyugodtan figyelmen kívül hagyható az erre vonatkozó jogi szabályozás.”

A jó palócok és a Tóték

A szlovák reagálás jól mutatja, hogy milyen elementáris megdöbbenést képes kiváltani amúgy is kisebbrendűségű komplexusokkal megvert vezetőikből az utóbbi években teljesen szokatlan magyar határozottság, eltökéltség. Robert Fico odáig ment az eszementségben, hogy Orbán Viktort a következő „logika” alapján revizionistázta le: a kormányfő első útja azért vezet épp’ Lengyelországba, hogy így jelképesen átugorja saját területét, azaz az általa Felvidéknek nevezett Szlovákiát – szomszédjának tekintve így a lengyeleket és megalázva a szlovákokat. (Nyugodj békében, kedves Mikszáth, az igazi palóc és tót észjárás legjobb ismerője!) A szinte „egyperc” múlva született választörvényt, mely kilátásba helyezi a magyar állampolgárságot kérők számára a szlovák állampolgárság megvonását, Németh Zsolt a Benes-dekrétumok mintájára találóan Fico-dekrétumnak nevezte el. Politikai paradoxon, hogy mind a mi „magyartörvényünk”, mind az erre adott válasz ugyanarra a nemzetközi egyezményre, az Európa Tanács által 1997-ben hozott, az állampolgárságról szóló Európai Egyezményre hivatkozik. Mi arra a passzusra, hogy minden állam saját jogszabályai által határozza meg, hogy kik az állampolgárai, ők pedig arra, hogy más(od)ik állampolgárság önkéntes megszerzése esetén az állam megfoszthatja polgárát az eredeti állampolgárságától.

Az már csak hab a tortán, hogy a szlovák alkotmány taxatíve kimondja: állampolgárságától akarata ellenére senkit sem lehet megfosztani – ez ügyben Csáky Pálék természetesen az ottani alkotmánybírósághoz fordulnak. Mindezek után csak reménykedni lehet, hogy Ficónak, Slotának és „nemzeti szocialista” pártjainak a két hét múlva esedékes választások után megjön a józan esze, ha veszítenek, akkor azért, ha netán nyernek, akkor meg azért – a kétszer népesebb déli szomszéddal négy évig egyfolytában hidegháborúzva kormányozni ugyanis igen nehéz. A bölcsen és elsöprő akarattal meghozott „magyartörvény” pedig bízvást akkor is él még, amikorra a beteges Fico-dekrétumot, sőt, magát Ficót is zárójelbe teszi, mi több, ahová való, szemétdombjára küldi a történelem.

Politika

Örülhet a szegedi jobboldal, pedig Botka László nyerte a választást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

Mert a neheze már megvan és most jött el az ő idejük. El is mondjuk, hogy miért.

Tovább olvasom

Vélemény

Lábbal tiporták Botka emberei a szólás- és véleményszabadságot szombaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botkáék szerint ilyen a szabadság városa.

Tovább olvasom

Vélemény

Öt ok, amiért szerintünk nem jó vezető Botka László!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem volt könnyű, de megpróbáltuk 5 pontba sűríteni, szerintünk miért nem jó vezetője Szegednek Botka László.

Tovább olvasom

Aktuál