Sport

Vízilabda: új segédedző és két szegedi a válogatottban

Vízilabda: új segédedző és két szegedi a válogatottban

2010. április 13., kedd
Vízilabda: új segédedző és két szegedi a válogatottban

A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor a nyártól edzőként segíti Kemény Dénes munkáját, aki közzétette a Szlovákia elleni mérkőzés keretét, melyben két szegedi, Baksa és Török is szerepel - adta tudtul kedden a www.vlv.hu, a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos honlapja.

"Felkértem

Benedek Tibort

, aki ezt nagy megtiszteltetésként értékelve, nagy örömmel elfogadta. Edzőként lesz a segítségemre, azokon a területeken, ahol szükséges - nyilatkozta a szövetségi kapitány. - Londonban mindenképpen, de addig is nyerni szeretnénk, s úgy gondolom, azzal, hogy Tibor lesz a meglévő edzők mellett a segítőm, a csapat győzelmi esélyei nőnek." Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szakvezetője ugyancsak kedden tette közzé azoknak a játékosoknak a nevét, akikből kialakítja a Szlovákia elleni, hétfői pécsi hivatalos mérkőzés 15-ös keretét.

A 18 meghívott:

kapusok: Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Szécsi Zoltán (Eger) mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Honvéd), Biros Péter (Eger), Bundschuh Erik (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Madaras Norbert (Pro Recco), Marnitz Gergő (Honvéd), Steinmetz Ádám (Primorac Kotor), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Vasas), Varga Dénes (Vasas), Vámos Márton (KSI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.