Közélet

Orbán: Szeged is csatlakozzon a nemzeti egységhez! + HANG

Orbán: Szeged is csatlakozzon a nemzeti egységhez! + HANG

2010. április 16., péntek
Orbán: Szeged is csatlakozzon a nemzeti egységhez! + HANG
A Fidesz miniszterelnök-jelöltje a mai nap folyamán Szegedre látogatott. Egy Kárász utcai kávézóban rövid megbeszélést folytatott a helyi országgyűlési képviselőjelöltekkel, majd gyalogosan indult el a párt irodájáig. Útközben több járókelővel is kezet fogott, és néhány szót is váltott, illetve hosszabban beszélgetett szurkolókkal is, akik egy kék-fekete színű Szeged-sálat ajándékoztak neki. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy fognak még egy első osztályú Szeged-Fehérvár focimeccsen drukkolni. A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje miután kilépett a kávézóból, hangos taps köszöntötte, majd a Kárász utcán a Dugonics tér felől gyalog sétált át a Fidesz Viktor Hugo utcai székházába. Több helyi lakossal elbeszélgetett, osztott autogramot, sőt a helyi futballszurkolóktól kapott ajándéksállal a kezében még régi fociélményekről is diskurált.

Szurkolók és Orbán közös emlékei

„Maguk még élnek ezek szerint” – mondta mosolyogva Orbán a futballszurkolók felé, akik egy kék-fekete szurkolói Szeged sálat adtak ajándékba az elnöknek, és bizakodva jegyezték meg: remélik lesz újra Szeged – Fehérvár 2-2-es mérkőzés. „Amikor a Máv Előrébe játszottam NB I-ben, akkor a maguk csapata is elsőosztályú volt, és izgalmas kiesési rangadókat vívtunk, sőt volt egy olyan játékosunk, aki önöknél és nálunk is játszott” – emlékezett vissza a ’sportos’ múltra a politikus. „Igen, a ’Deka’, Deák Feri” – mondták szinte egyszerre.

Nincsenek előre kiosztott pozíciók

Újságíró kérdésre, miszerint mi igaz a kiszivárgott miniszteri, kormányzati pozíciókból, azt válaszolta, hogy senkit semmire nem nevezett még ki. „Szeretném, ha Magyarországon minden választópolgár érezné, hogy az ő szava számít, és egy leendő kormány nem teheti meg, hogy még mielőtt eldőltek volna azok a kérdések, amiket az embereknek kell eldönteni, már előreszaladva intézkedéseket tesz” – emelte ki, hozzátéve, hogy azért is volt kudarcos az elmúlt nyolc év, mert az embereknek hátat fordítva működött a politika. „A leghatározottabban cáfolok minden olyan találgatást, ami arról szól, hogy kormánytagokat neveztük volna ki, és formalitás lenne csak a második forduló. A második forduló eredményétől nagyban függ az, hogy milyen kormány lesz.”

Formálódóban a nemzeti egység

„A szegedi szavazóknak azt üzenem, hogy ne hagyják kiénekelni a sajtot a szájukból, semmi nem dőlt még el, minden nyitott kérdés, rajtuk áll, hogy merre fordul a város jövője. Szeretném, ha Szeged is csatlakozna a nemzeti egységhez. Az első forduló tétje az irány volt. A második fordulóé pedig a nagy nemzeti egység megteremtése, a felhatalmazás mértéke, hiszen egy nagy nemzeti egység van formálódóban, Szeged legyen ennek a része” – tette világossá Orbán, aki a Fidesz-székházba ment a rövid séta után, majd délután Makóra utazott.
Hallgassa meg Orbán Viktor nyilatkozatát az új kormányról és a szegedieknek szóló üzenetét!orban_viktor_szeged07_gsOrbán Viktor a szegedi futballszurkolókkal A SZEGEDma.hu interjút készített Orbán Viktorral, amit szombat reggel olvashatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.