MSZP: Lendvai lemondott, Mesterházy lehet az utód

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A választási vereség miatt lemond pártelnöki posztjáról az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó a május végén, vagy június elején tartandó pártkongresszusig tölti be a feladatkörét. Mindemellett az MSZP elnöksége is felajánlotta lemondását – értesült a HírTv.

Az elmúlt nyolc év nem volt kudarc az országnak, de kudarc volt az MSZP-nek – jelentette ki az MSZP távozó elnöke. Lendvai Ildikó sajnálatát fejezte ki az elmúlt évek kormányzati és morális csalódásai miatt. Az MSZP május végén vagy június elején tartja kongresszusát, ahol új elnököt választanak. A párt teljes tisztújítására pedig várhatóan az őszi önkormányzati választások után kerül sor.
Mindeközben a szocialisták volt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila úgy nyilatkozott, hogy amennyiben felkérést kap rá, „nagyon komolyan” elgondolkodik azon, hogy elvállalja az MSZP elnöki posztját.

További részleteket a HírTv honlapján olvashat.

Előző sztori

Lázár lesz a parlamenti Fidesz-frakció vezetője

Következő sztori

Közös bűnmegelőzési program Szegeden + HANG