Gazdaság

Másfél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés Szegeden

Másfél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés Szegeden

2010. április 14., szerda
Másfél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés Szegeden

Másfél milliárd forintból újulhat meg a szegedi belvárosi partfal 2013-ra; az árvízvédelmi beruházás előkészítése még az idén befejeződik, jövőre pedig megkezdődhetnek a rekonstrukciós munkálatok - közölték a tervezési szerződés aláírói szerdán.

Botka László

(MSZP), a város polgármestere az eseményen elmondta: a Tisza áradásai miatt a gátrendszert folyamatosan fejleszteni kell, de eddig csak kisebb javításokat tudtak elvégezni. Most az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) keretében átfogó rekonstrukció valósulhat meg. A pályázat az első fordulón túljutott, így 70 millió forintból megkezdődnek az előkészítő munkálatok; a szükséges önerő 10,5 millió forint, amit a város biztosít, a fennmaradó összeg uniós forrás - tette hozzá. Miután nagyberuházásról van szó, a munkálatok csak a sikeres második forduló után, várhatóan jövő tavasszal kezdődhetnek meg. A tervezés lehetőségét a Mélyépterv Komplex Zrt. nyerte el.

Andó Mihály

, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke a beruházásról elmondta: a másfél milliárd forintból több feladatot is meg kell oldani. A tervek szerint egy vasbeton résfallal megszüntetik az átszivárgást az elöregedett betonpartfalon, illetve lezárják a használaton kívüli, a partfalon jelenleg átvezető, ezért árvízbiztonsági kockázatot jelentő közműveket. Emellett, egy mobil gátrendszerrel, pótolják a magassági hiányokat. A munkálatok két kilométer hosszon, négy szakaszon zajlanak majd. Az első szakaszon – a klinikák előtt - a már meglevő támfal kap mobil megerősítést, átszivárgást megszüntető zárást. A Stefánián elbontják a meglevő támfalat, az eddigi legmagasabb vízállás szintjére emelik a járdaszintet, és szükség esetén felállítják a mobil gátakat. A harmadik szakaszon, a Rondella környékén előfal épül a függőleges partfal elé, végül a Felső-Tisza part támfalára, szintén mobil gátat tesznek. A belvárosi partfalat az 1880-as években kezdték építeni, jelenlegi formája az 1970-es években alakult ki, amikor a legkorszerűbbek közé tartozott. Az elmúlt évtizedekben azonban az áradások szintje két méterrel megemelkedett, így a rekonstrukció mostanra elodázhatatlanná vált - mondta a szakember. Az eddigi legmagasabb áradási szint Szegednél 10,1 méter volt, 2006 tavaszán.


Tisza-part

,

Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.