Sport

Labdarúgás: megtréfálta a SZVSE-t a Kiskundorozsma

Labdarúgás: megtréfálta a SZVSE-t a Kiskundorozsma

2010. április 12., hétfő
Labdarúgás: megtréfálta a SZVSE-t a Kiskundorozsma

Fájó vereséget szenvedett a SZVSE-Gyálarét a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésén. A vasutasok hazai pályán maradtak alul a Kiskundorozsmával szemben, így a Mórahalom ismét megelőzte őket.

Szentesi

győzelme után nem sikerült jól a folytatás a SZVSE-Gyálarét gárdája számára. A megye I. alsóházához tartozó Kiskundorozsma nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek, ám az első félidőben gyenge játékot produkáltak Hegyesiék, így nem tudtak előnybe kerülni. A fordulást követően a vendégek szereztek vezetést, majd egy buta szabálytalanságot követően tíz főre olvadtak a szegediek. Ettől függetlenül is uralta a játékot az esélyesebb alakulat, ziccerek sorát dolgozta ki, de ezeket nem sikerült értékesíteni. A 76. percben

Mangó Ferenc

tudott végre a kapuba találni. A Dorozsma is elveszítette egy emberét, ám a végén mégis ők örülhettek. Miközben a hazaiak mindent megtettek a győztes találat eléréséért,

Vágó Andor

megtréfálta őket, s góljával elvitte a három bajnoki pontot a látogató. A SZVSE-Gyálarét ezzel a vereségével továbbra is 39 pontos, s mivel a Mórahalom elébe került, az ötödik helyről várja a folytatást. A következő fordulóban a középmezőnyhöz tartozó Balástyához Szigetiék. A meccset április 18-án (vasárnap) 17 órakor rendezik.

A labdarúgó megyei I. osztály 21. fordulójában

SZVSE-Gyálarét – Kiskundorozsmai ESK 1-2 (0-0)

Gyálarét, vezette: Czirbuly.

SZVSE-Gyálarét:

Udvari – Szigeti (Földeák 80'), Hegyesi Á., Virág, Lajkó, Simon (Mangó 55'), Hegyesi Zs., Bacsa (Ágoston 65'), Dürgő, J. P., Völgyi R.

Edző:

Kozma Zoltán, Papp Róbert.

Kiskundorozsma:

Győri – Király, Tímár (Makai 46'), Túri (Szabó G. 80'), Fazekas, Kalános, Vágó A. (Makra 89'), Péter, Tombácz, Tóth P., Krisztin-Németh.

Edző:

Szabó Zsolt.

Gólszerzők:

Mangó (76'), illetve Túri (50'), Vágó A. (89').

Kiállítva:

Dürgő (57'), illetve Péter (78'). Papp Róbert:

„Az ellenfél egy pontra játszott, mi győzelemre, de mivel tíz-tizenkét ziccert hibáztunk el, végül mégis a dorozsmaiak örülhettek. Fiatal a csapatunk, hiányoznak belőle olyan idősebb futballisták, akik vezéregyéniségek lehetnének, akik átlendíthetnék a többieket a holtponton. Úgy érzem, elsősorban a fejekben kell rendet rakni. A következő hetek legnagyobb edzői feladata az lesz, hogy elérjük: a meglévő játéktudásunk valóban mutatkozzon is meg a pályán.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.