/

Húsvétvasárnap a Csillag téri stációknál + VIDEÓ

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Húsvéti programmal várta vasárnap a Csillag téren felállított stációknál a Felsővárosi Közösségépítők Védegylete (Képesek) a tarjáni lakosokat a kifejezetten a városrésznek szervezett ünnepségen.

A Tarjáni Húsvét szombaton ezreket vonzott a Zápor-tóhoz, most is több százan látogattak ki a Csillag térre.
Az elmúlt évben kiemelkedően jól sikerült a Tarján városrészben szervezett karácsony, mint Bodó Imre, a körzet országgyűlési képviselőjelöltje, a Képesek támogatója elmondta, amikor szervezték a karácsonyi programokat, nem hitték, hogy ennyire befogadók lesznek az emberek. Mint fogalmazott, szeretetre, megbecsülésre, összetartásra vágynak az itt élők. Elutasítják a hidegséget, a szürkeséget, a befelé fordulást, ez motiválta a tarjáni húsvét szervezését.
A Csillag téren istentiszteletet tartottak a pénteken felállított stációknál. Balogi Dániel önkormányzati képviselő, a Képesek támogatója köszöntötte az összegyűlteket, mintegy 3-400 érdeklődőt, majd felkérte Juhász András református lelkészt, hogy tartsa meg az istentiszteletet némileg rendhagyó módon: a szabadban.
A lelkészt követően Bodó Imre lépett a mikrofon mögé, aki üdvözlőbeszédében hangsúlyozta: számára minden ember képviselete fontos. Kothencz János, a TÖK alapítója a tarjániak figyelmét arra hívta föl, hogy jövő vasárnap, április 11-e egy „újjászületés” lehetősége lesz a kezünkben, ahol dönthetünk sorsunkról.
A beszédeket követően megkezdődhetett a szeretetvendégség második része, ahol a gyerekek a szendvicsek mellé egy-egy piros tojást is kaptak, a felnőttek pedig bóléval csillapíthatták szomjukat.

no images were found

no images were found


Csillag tér – Húsvéti stációk, Szeged

Előző sztori

Labdarúgás: a hétvégi eredmények tabellákkal

Következő sztori

Szedeák-kosaras a MEFOB All Star-csapatban