Három harmad

Tehát most vasárnap a küzdelem a választókerületek egyharmadában a kétharmadért folyik majd – sokunk reményei szerint a három harmad érdekében.

Minél nagyobb felhatalmazást kapunk a választóktól, annál könnyebb és gyorsabb lesz Magyarországon a változás – ezt válaszolta minden, a Fidesz-KDNP színeiben induló jelölt a két forduló között, amikor esélyeikről tudakozódott a sajtó, konzekvensen kerülve a „kétharmad”, a „kétharmados többség” kifejezést. Úgy vélem, nem kellett volna ennyire szégyellősnek lenniük, hiszen közjogilag a vasárnapi forduló egyetlen nyitott kérdése valóban az, hogy a Fidesz-KDNP szövetség eléri-e illetve meghaladja-e mandátumainak számában a 258-at, s így egymaga képes-e megváltoztatni a másfél-két évtizedes kétharmados törvényeket, avagy sem. A politikai elemzők - pártszimpátiától függetlenül - egybehangzóan állítják, hogy a válasz igen, melyhez csak annyit fűzök hozzá, hogy ennek előre jelzéséhez nem szükséges politikai elemzőnek lenni, elegendő megtekinteni az első forduló eredményeit. Második fordulót a 176 egyéni választókerület (ha már a harmadoknál tartunk) nem egész egyharmadában, 57 helyütt tartanak, melyek közül egy kivétellel mindenütt a Fidesz-KDNP jelöltje vezet, többségében behozhatatlan előnnyel. Ráadásul a nem rá voksolók végletesen – s így az ő szempontjukból végzetesen - megosztottak, hiszen a második-harmadik helyeken osztozó MSZP és Jobbik az előzetes várakozásoknak megfelelően sehol sem léptette vissza jelöltjeit, legalábbis egymás javára nem. Márpedig ahol a szavazólapon három jelölt szerepel, és utcahosszal vezet a Fidesz, az eredmény nem lehet kétséges. Annál is inkább, mert a két hét alatt nem történt sem a kampányban, sem azon kívül olyan esemény, amely az országos közhangulatot vasárnapig megváltoztatná. Az egyetlen veszélyt a közömbösség, illetve a nagyarányú győzelem tudatában „elkövetett” választói lustaság jelentheti, nem csoda, ha a Fidesz kampányában erre koncentrált - a részvételi adatokból már vasárnap délután látni fogjuk, milyen sikerrel. Az MSZP-nek és a Jobbiknak tíz-tizenkét körzetben kellene nyernie ahhoz, hogy megakadályozza „a” kétharmadot, pontosabban fogalmazva, a Fidesznek ennyi helyen kellene veszítenie. Ennek valóban igen csekély az esélye, ismétlem, abban az esetben, ha a választási hajlandóság nem csökken az április 11-edikihez képest radikálisan. Azért nem lehet pontosan kiszámolni, hogy tíz, tizenegy vagy tizenkettő körzet elveszítésénél billenne a mandátumok száma a kétharmad alá, mert nem mindegy, hogy ez nagy vagy kicsiny létszámú körzetekben történne. Nem tudni előre ugyanis, hogy mennyi töredékszavazat jutna föl így a kompenzációs listára, melyek viszont az elveszített mandátumok egyike-másika helyett újakat eredményezhetnek. Van olyan forgatókönyv, mely szerint, ha a Fidesz mindenütt nyer, olyan kevés töredékszavazattal fog rendelkezni, hogy az országos lista negyedik helyén szereplő Wittner Mária parlamenti mandátum nélkül marad. Ez persze csak matematika, a realitás az, hogy az 57 körzet túlnyomó többségében megismétlődik az első forduló sorrendje. Igazándiból féltucatnyi (tehát koránt sem tíz-tizenkettő) „billegő” körzet van, olyan, ahol nagyon megszoríthatják, vagy akár meg is előzhetik a korábbi első helyezettet: főként Budapesten és Borsod megyében. A két angyalföldi választókerületben például egyenlő eséllyel indulnak az MSZP-s és a Fideszes jelöltek, mint ahogy Edelényben azonos reményekkel szállhat ringbe a független, ám a Jobbik által támogatott Molnár Oszkár és korábbi jóbarátja, „majdnem keresztkomája”, a Fidesz színeiben induló Daher Pierre libanoni származású orvos is. Elfogult és elfogulatlan szemlélők számára egyaránt ez utóbbi küzdelem számít a legérdekesebbnek, amit előre jelez, hogy csütörtökön a borsodi kisvárosban szinte egyszerre kampányolt Orbán Viktor és Vona Gábor is. A Jobbik a harmadik helyen álló, esélytelen jelöltjét visszaléptette a nem pártjelölt polgármester javára, s tette ezzel igazi „választási csemegévé” e körzetet, mely még arról is nevezetes, hogy az első fordulóban itt indult és szerepelt le Horváth Aladár – karcos 1,5 százalékot kapott. Az MSZP drukkereivel ellentétben jómagam a két szegedi és a makói körzetet nem sorolom a „billegők” közé, Bodó Imrétől és Mágori Józsefnétől biztos első helyet várok, Bohács Zsolttól pedig azt, hogy nagy küzdelemben legyőzi Botka Lászlót – itt várható a legszorosabb eredmény a három közül. Ez azt jelentené, hogy a Fidesz-KDNP a hét egyéni győztes mellett további három listás képviselőt „delegálna” Csongrád megyéből a Parlamentbe, B. Nagy László, Magyar Anna és Kalmár Ferenc személyében. Mivel a megyénknek járó hat listás mandátumból egy - a szavazatok speciális eloszlása miatt - „fölcsúszott” az országos listára, a fenti esetben innen Botka László (MSZP) és Zagyva Gyula (Jobbik) jut mandátumhoz. A tizenharmadik Csongrád megyei képviselő Ujhelyi István (MSZP) lesz, aki pártja országos listájának tizedik helyéről szintén biztos befutónak számít. E második fordulós papírforma csak egy esetben borulhat: tömeges választói passzivitás esetén, melyet e kevéssé valószínű esetben bizony önbecsapás volna az MSZP ármánykodóinak nyakába varrni. A második forduló tétje tehát közjogilag a Fidesz-KDNP kétharmados többségének megteremtése, valójában azonban e kérdés más dimenzióba emelődött a kampány utolsó napjaiban. Orbán Viktor ugyanis egyértelművé tette, hogy elsődleges célja a nemzeti egység megteremtése – reálisan az erre való törekvés -, azaz az ország három harmadának érdekében fog kormányozni. „Olyan politikát szeretnék csinálni, melyben nem csak a kétharmad találja meg a számítását, hanem mindenki, aki dolgozni akar, aki felelősséget akar viselni a családjáért, aki úgy gondolja, hogy fontos a jövő” – hangsúlyozta. E kijelentés retorikailag hasonló ahhoz, amit 1990-ben Antall József a tizenötmillió magyarról mondott, de hát az előttünk tornyosuló feladathegyek sem kisebbek annál. A másodszori kudarc luxusát azonban immár nem engedhetjük meg magunknak. S az óhajtott sikerhez, a valódi rendszerváltáshoz csak az első lépés a vasárnapi második forduló: a küzdelem a választókerületek egyharmadában a kétharmadért – reményeink szerint a három harmad érdekében.