Sport

A diákolimpia mezei döntőjén a szegedi futók

A diákolimpia mezei döntőjén a szegedi futók

2010. április 15., csütörtök
A diákolimpia mezei döntőjén a szegedi futók
Egykori versenyzőtársukért, a 2003-ban elhunyt Miklós Juditért is futnak ma Gödöllőn a Tisza-parti atléták. Különleges csütörtökhöz érkeznek Menyhárt Zoltán jelenlegi tanítványai. Ma rendezik Gödöllőn a diákolimpia mezei döntőjét, amelyen négy korcsoport (nyolc évfolyam, 1991 - 1997) versenyzői állnak rajthoz. A Titán TC versenyzői közül Szelepcsényi Zsoltnak, Tarnai Lászlónak, Kardos Bálintnak és Szaszkó Dominiknak van esélye arra, hogy korosztályukban az első hatba kerüljenek. „A diákolimpia mezei döntőjében mindig nagy csaták folynak a helyezésekért, és mindig voltak kiemelkedő szegedi sikerek ezen a versenyen. A mostani csütörtök azonban nemcsak a versenyzésről, hanem a megemlékezésről is emlékezetes lesz. 2003. április 15-én Ki a leg…. verseny után a hazafelé tartó Miklós Juditkát (12, képünkön) tragikus baleset érte városunkban, és már nem tudták megmenteni az orvosok. A 600 méteres versenyszám korcsoportos győztesét (1’53,9) pár nappal később a gépről lekapcsolták, hogy a mi angyalkánk több beteg társán tudjon segíteni szerveivel, mielőtt végleg itt hagyja szeretteit. Edzője és egykori csoporttársai nem felejtik, hogy mennyit köszönhetnek a tejfölszőke, mindig mosolygós Juditkának. A baleset óta ezen a napon még edzeni sem edzettünk, nemhogy versenyeztünk volna” – mondta Menyhárt Zoltán, aki a mostani verseny után visszaérkezve Szegedre a baleset helyszínére siet versenyzőivel, hogy mint minden évben, most is mécseseket gyújtsanak. „Juditkának két kiváló eredménye mellett (60 m: 8,28 s; távolugrás: 463cm / 2002) a mezei futások is kiválóan mentek. Az ő kimagasló versenyszelleme fogja átjárni ezen a napon versenyzőimet, a diákolimpia döntőjében!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.