Négycsillagos szálloda nyílik jövőre Mórahalmon + HANG

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Hotel Colosseum néven négycsillagos wellness és konferencia szálloda épül Mórahalmon, a 169 férőhelyes létesítmény nyitását 2011 elejére tervezik – közölte Nógrádi Zoltán (Fidesz), a homokháti kisváros polgármestere pénteken a helyszínen.

A turisztikai fejlesztés összköltsége 2,5 milliárd forint, amihez 512 millió forintos uniós támogatást nyert a beruházásra létrehozott részben önkormányzati tulajdonú projektcég, a Mórainvest Kft. – mondta a politikus a szálloda ünnepélyes alapkőletételekor.
Hozzátette: a szállodaépítés költségéből 1,5 milliárd forintot a Magyar Fejlesztési Bank hitele fedez, a fennmaradó részt a projektcéget létrehozó vállalkozások finanszírozzák, illetve az önkormányzat által biztosított önerő.
Hévizi János, a szállodát kivitelező és a projektcégben 49 százalékos tulajdonos Aktív Kft. ügyvezetője elmondta, a nevéhez híven kör alakú, 8.000 négyzetméter hasznos alapterületű Hotel Colosseum épülete ötszintes lesz. A szálloda fűtését termálvízzel oldják meg a helyi adottságokhoz igazodva, ami gázfűtéssel lesz kiegészítve. A Colosseumban 77 szoba lesz, valamint 5 lakosztály, összesen 169 szállóvendéget tudnak fogadni majd. A negyedik emeleten konferenciaterem is lesz, mely 150-200 fő befogadására alkalmas.
Kozma József, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az alapkőletételen elmondta, hogy ez a beruházás akkor éri el célját, ha egységes egésszé áll össze. „Egy régió fejlesztése akkor tudja eléri célját, ha ebben mindenki meglátja magát; a régióközpont nagyváros, a térségi központ, a kisebb települések és minden egyes ember” – jelentette ki Kozma.
„A fürdő, a hozzá kapcsolódó egészségügyi szolgáltató központ, a polgármesteri hivatal helyén majdan megépülő rehabilitációs központ és a négycsillagos szálloda egy egységes tervezési koncepció részét képezte” – mondta el Nógrádi Zoltán. A polgármester szerint olyan fejlesztéssel gyarapszik most Mórahalom, mely hosszú időn keresztül fogja meghatározni és befolyásolni az emberek jövőjét, és a helyhez való viszonyát egyaránt. Portálunknak Nógrádi elmondta, hogy kockázat is van természetesen ebben a fejlesztésben, de úgy véli, hogy a napi problémákon túl a jövőbe is kell tekinteni. A város a projekt előkészítésével és az uniós támogatással szállt bele a fejlesztésbe, konkrét anyagi forrásokat nem kellett a szállodaépítésre fordítaniuk.
A dél-alföldi régióban az országos átlagnál kevesebb szálláshely van, és ez alól Csongrád megye sem kivétel. „Számtalan esetben nem tudtunk kellő számban jó minőségi kereskedelmi szálláshelyet biztosítani, ezért gondoltuk azt, hogy Szegedtől karnyújtásnyira szállodát építünk, mely hasznos lehet az egész régió számára” – hangsúlyozta.
A jelenlegi panziók közel 90%-os kihasználtsággal működnek, a mórahalmi magánszálláshelyek száma pedig szinte évről-évre duplázódott. „Ez is bizonyítja, hogy ebben az iparágban van még mit keresnünk” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Nógrádi. A fideszes országgyűlési képviselő szerint amennyiben a többi turisztikai terméket, nevezetesen a fürdőt, az egészségturizmust, és az ezekhez kapcsolódó termékeket is fel tudják sorakoztatni a szállodaépítés mellé, akkor ebben komoly egzisztenciális lehetőség rejlik a városnak és a térségnek egyaránt.

Hallgassa meg a Nógrádi Zoltánnal készített hanganyagunkat!


no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Névforduló: Nagy Lajostól Sztálinig

Default thumbnail
Következő sztori

A Tisza áradása miatt lezárják a rakpartot

Legutóbbi hasonló cikkek