Sport

Kosárlabda: remek pozícióban a rájátszás előtt a Szedeák

Kosárlabda: remek pozícióban a rájátszás előtt a Szedeák

2010. március 30., kedd
Kosárlabda: remek pozícióban a rájátszás előtt a Szedeák

Hatalmas a tülekedés a felsőházban

Nagyszerűen alakultak a hétvégi eredmények a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák számára, hiszen a Jászberény és a Bonyhád is vereséget szenvedett a férfi kosárlabda NB I/B-ben. Mindez azt jelenti, hogy ez a három együttes azonos mutatókkal kezdi a felsőházi rájátszást. Bonifert Domonkos vezetőedző azt mondja: magasra kell tenni a lécet, hogy legyen mit átugorni! Nemcsak a Szolnok magabiztos legyőzősének örülhetett szombaton este a Szedeák, hanem a beérkező híreknek is: Vásárhelyen kikapott a Jászberény, Nagykanizsán pedig a Bonyhád! Nincs tehát olyan alakulat, mely előnybe került volna Gémes Leventéékkel szemben a felsőházi rájátszásra. Most kezdődik viszont haddelhadd! A Keleti és a Nyugati csoport négy legjobbja egymás ellen folytatja úgy, hogy valamennyi, az alapszakaszban elért eredményüket magukkal hozzák. A rájátszásban oda-visszavágós alapon játszanak egymással az együttesek, s nyolc fordulót követően alakul ki a bajnokság végeredménye. A kiírás értelmében az első helyezett nyer A csoportos indulási jogot. Mint az lenti tabellánkon is látható, óriási a tülekedés! A Bonyhád, a Jászberény és a Szeged három-három vereséget volt kénytelen eddig elkönyvelni, de a Nagykanizsa, a Veszprém és a Hódmezővásárhely is ott lohol a nyakukban mindösszesen négy zakóval. Hatalmas harcra van tehát kilátás, hiszen még ha a Sopront és az Egert nem is számítjuk ide, reálisan hatan álmodozhatnak a bajnoki aranyról. Közöttük vannak szerencsére a mi legényeink is, akik tisztában vannak vele, milyen lehetőség áll előttük. „Először is szeretnénk gratulálni a vásárhelyieknek a Jászberény elleni sikerhez, nekünk is sokat segítettek ezzel. Így nem kerültünk senkivel szemben sem komolyabb hátrányba, viszont az is igaz, hogy iszonyatosan tömör az élmezőny. Látni kell, hogy gyakorlatilag valamennyi élcsapat behúzta eddig a hazai mérkőzéseit, tehát főleg idegenben senki ellen sem mehetünk biztosra. Ráadásul a rájátszásban már hosszú, fél napos utazások várnak az alakulatokra, így az is szerepet kaphat, ki tud könnyebben, gyorsabban regenerálódni. Nekünk ebből a szempontból kicsit hátrányt jelent, hogy több az idős játékosunk, s sokan kosaraznak munka mellett. Az biztos, hogy az itthoni találkozóinkat meg kell nyernünk. Döntő faktor lehet a végelszámolásnál, ki botlik odahaza, illetve ki tud bravúrt elérni idegenben” – kezdte Bonifert Domonkos vezetőedző. A szakembertől megtudtuk: Fodor Péter szakmai tanácsadó a helyszínen tekintette meg a hétvégi Kanizsa – Bonyhád derbit, s többek között felhívta a figyelmet a győztes 26 éves amerikai játékosára, Chris Rodgersre, aki az A csoportban is megállná a helyét... A jövő szombaton esedékes folytatásig a cél most az, hogy minél inkább feltérképezzék a riválisokat – nagyüzemben folyik már a videók csereberéje a felsőházi alakulatok között... A következő napokban kemény edzések várnak a szegedi fiúkra, még hétvégén is lesznek tréningek, csak a pénteken és a húsvéthétfőt kapják meg szabadnapnak. Hatalmas az elszántság a csapat háza táján, hiszen ha már adott az esély, szeretnék azt megragadni. „Sportemberek vagyunk, magasra kell tenni a lécet, hiszen annak van igazán értéke, ha azt átugorjuk. Szeretnénk bajnokok lenni! Természetesen nagyon nehéz lesz a dolgunk, de ha nem jönnek közbe sérülések, s végig együtt vagyunk, egyfelé húzunk, akkor nem lehetetlen a küldetés. Csalódott lennék, ha nem jönne össze az első hely, de persze akkor sem omlana össze a világ. Az aranyérmes biztosan följebb léphet, de ismerve az A csoportos gárdák helyzetét, nem elképzelhetetlen, hogy nem csak egy alakulat válthat osztályt. Erről azonban még korai filozofálgatni, mindig az előttünk álló feladatra kell koncentrálni. Jövő héten meg kell vernünk a Veszprémet!” – mondta a mester.

A 22. forduló eredményei, Keleti csoport:

EKF Hész Eger – Bajai Bácska FKE 71-65 EnterNet Vásárhelyi KS – Jászberényi KSE 85-75 Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola Olaj KK 98-74 Tiszaújvárosi Phoenix KK – Óbudai Kaszások 60-64 Újbuda TC – Nagykállói KE 102-101 Kecskeméti Főiskola – Debreceni Egyetem KE 94-106

A Nyugati csoport rangadóin:

SMAFC-NYME – Veszprémi Egyetem 71-73 Kanizsa KK – Bonyhádi KSE 104-65

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport végeredménye:

1. Jászberényi KSE221932200-1722
2. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák221932048-1707
3. EnterNet Vásárhelyi KS221842052-1750
4. EKF Hész Eger221391690-1652
5. Bajai Bácska FKE2210121775-1749
6. Nagykállói KE2210121873-1996
7. Óbudai Kaszások2210121729-1806
8. Kecskeméti Főiskola228141884-1980
9. Debreceni Egyetem KE227151731-1983
10. Szolnoki Főiskola Olaj KK227151758-1925
11. Tiszaújvárosi Phoenix KK226161585-1785
12. Újbuda TC225171650-1920
A felsőház állása a rájátszás 8 fordulója előtt:
1. B-Beton Bonyhádi KSE221932113-1672
2. Jászberényi KSE221932200-1722
3. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák221932048-1707
4. Kanizsa KK DKG-EAST221841985-1585
5. Veszprémi Egyetem221842065-1675
6. EnterNet Vásárhelyi KS221842052-1750
7. SMAFC-NYME221571874-1473
8. EKF Hész Eger221391690-1652

A Szedeák ellenfelei sorrendben (az időpontok egyeztetése még folyamatban):

április 10. (szombat): Veszprémi Egyetem (o) április 17. (szombat): SMAFC-NYME (i) április 24. (szombat): B-Beton Bonyhádi KSE (o) május 1. (szombat): Kanizsa KK DKG-EAST (i) május 8. (szombat): Veszprémi Egyetem (i) május 15. (szombat): SMAFC-NYME (o) május 22. (szombat): B-Beton Bonyhádi KSE (i) május 29. (szombat): Kanizsa KK DKG-EAST (o)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.