Közélet

Harrach: a fejekben nincsenek rendben a dolgok

Harrach: a fejekben nincsenek rendben a dolgok

2010. március 10., szerda
Harrach: a fejekben nincsenek rendben a dolgok
Március 15-hez közeledvén immáron huszadik éve díszvacsora keretében ad tiszteletet az 1848-49-es forradalom emlékének a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi és Csongrád megyei szervezete, melyre minden évben neves politikusokat is meghívnak. Szerda este Harrach Péter, az Országgyűlés és a KDNP alelnöke volt a díszvendég. Szerda esti szegedi sajtótájékoztatóján Harrach Péter úgy fogalmazott, hogy ha egy mondattal kellene jellemezni az ország helyzetét, azt mondhatnánk, hogy rendezetlen világ vesz minket körül, amihez a fejekben lévő rendezetlenség vezetett. „Nyolc éve olyan emberek vezetik az országot, akiknek a fejében nincsenek rendben a dolgok. Az oktatás, mezőgazdaság vagy a közbiztonság területén is tapasztalható a zavar. A Fidesz-KDNP szövetsége az egyetlen olyan kormányzóképes erő, amely ezen változtatni tud” – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, hogy pártja világnézeti szervezet, amelyben fontos keresztényi érték a szolidaritás, amelynek mentén meg kell teremtenünk az új nemzeti egységet, hiszen az eddigi nyolc év kormányzása nem szólt másról, mint a magánérdekek, a nyereség érvényesítéséről. Bodó Imre Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt a választókörzetében (Szeged 1. vk.) tett látogatásai során is az emberek egyik legfontosabb igényeként tapasztalta a szolidaritást, ami a választói szerint egy olyan baloldali erény, amit magáénak kellene tennie végre egy új kormánynak. Bohács Zsolt, a 3-as szegedi körzet Fidesz-KDNP-s jelöltje pedig azt emelte ki hogy a munkahelyteremtés természetes igénye mellett sokak szerint az egészségügy rendbetételében fontos szerepe kell legyen a prevenciónak. Bohács elmondta, hogy a Fidesz-KDNP szövetség kormányra kerülése esetén az ország költségvetésének 1%-át sportra és utánpótlás-nevesére fogja költeni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.