Közélet

Eljárás indult egy be nem jelentett makói demonstráció miatt

Eljárás indult egy be nem jelentett makói demonstráció miatt

2010. március 29., hétfő
Eljárás indult egy be nem jelentett makói demonstráció miatt

A gyülekezési jog megsértése miatt ismeretlen tettes ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség egy vasárnap Makón tartott, előre be nem jelentett demonstráció miatt - tájékoztatta Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Tuczakov Szilvána

elmondta, a Korona Szállónál vasárnap intézkedő rendőrök a helyszínen nem tudták megállapítani, hogy a tucatnyi személyből álló demonstrációnak volt-e szervezője, s ha igen, ki volt az. A "néhány bizonytalan szándékú” fiatal egy ebédet igyekezett megzavarni - mondta az MTI-nek

Székhelyi József

színművész, aki maga is a Korona Szálló éttermének vendége volt vasárnap. Makói polgárok jótékonysági ebédet terveztek vasárnapra, a bevételből

Urbancsok Zsolt

történész a vészkorszakról írt A holokauszt gyermekei című kötetének kiadását támogatták volna. A jótékonysági rendezvény azonban részben "érdektelenség”, részben a szervezőket ért fenyegetések miatt elmaradt - közölte az ebéd fővédnöki tisztére felkért színművész.

Ferge Zsuzsa

szociológusprofesszor - aki az egykori makói főrabbi

Kecskeméti Ármin

unokája - kezdeményezésére azonban néhányan mégis elmentek a Korona Szállóba ebédelni. Ezt igyekezett megzavarni néhány fiatal. Székhelyi József, mint mondta, kiment közéjük, szóba elegyedett velük, majd befejezték az ebédet. A holokauszt gyermekei című kötet kiadója a Kecskeméti Ármin Egyesület, amelyet az után alapítottak, hogy egy helyi fiatal lefeszítette és összetörte az egykori makói főrabbi emléktábláját 2009. október 26-án. Az emléktáblát, melyet az önkormányzat rövid idő alatt visszaállított,

Sólyom László

köztársasági elnök is megkoszorúzta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.