Közélet

Botka László intenzívre küldte az egészségügyet + HANG

Botka László intenzívre küldte az egészségügyet + HANG

2010. március 9., kedd
Botka László intenzívre küldte az egészségügyet + HANG
Botka László MSZP-s országgyűlési képviselő Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel együtt félrekezelte, majd infúzióra kötötte, azután pedig intenzívre küldte a magyar egészségügyet - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Dux László, a Professzorok Batthyány Körének elnöke hozzátette: a szegedi egészségügyi integráció politikai lépés volt, amellyel Botka Lászlóék az egyetem világába tolták át az egészségügyben okozott súlyos károkat. Bohács Zsolt, a 3-as számú szegedi választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje az I-es kórház Kossuth Lajos sugárúti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: egyeztetéseket kezdeményezett a legkülönbözőbb területek érdekcsoportjaival, szakembereivel. A „Fül Kávézóban” először az egészségügyben illetékeseket, háziorvosokat, szakorvosokat egyetemi orvosprofesszorokat látott vendégül. Közösen állítottak föl diagnózist. Megállapították, hogy Botka László MSZP-s országgyűlési képviselőként Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfővel együtt félrekezelte, majd infúzióra kötötte, végül intenzívre küldte a honi egészségügyet. A rendszert már csak az érintett dolgozók lelkiismeretes munkája tartja életben. A magyar egészségügy legnagyobb problémái a túladminisztráltság és az alulfinanszírozottság. A szocialisták az elmúlt nyolc esztendőben nem tudták, de nem is akarták megoldani a kialakult problémákat. Bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, pedig Bohács szerint mindenkinek biztosítani kell az ellátást, aki tb-t fizet. Botka László nemcsak ebben a két ügyben támogatta Gyurcsányt, hanem a kórházi széfek vásárlásának kérdésében is, ami értelemszerűen szintén nem javíthatta az ellátást. Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt odáig jutottunk – folytatta a jelölt –, hogy a magyar orvosok előtt nincs életpályamodell. Az MSZP-sek Botka Lászlóval együtt nem voltak kíváncsiak a szakma véleményére, megalapozatlan döntéseikkel komoly károkat okoztak. Szeged polgármestere összesen 1600-szor szavazott együtt Gyurcsány Ferenccel a Parlamentben, valamennyi olyan negatív intézkedésével egyetértett, mely súlyos helyzetbe sodorta az országot, illetve Szeged városát. „A magyar egészségügyből ma 153 milliárd forint hiányzik, ami a 4-es metró jelenlegi többletköltsége. Ezt azonnal vissza kell helyezni a rendszerbe” – jelentette ki. Dux László, a Professzorok Batthyány Körének országos elnöke a szegedi egészségügyi integrációról szólt. Mint mondta, az egyesítésnek akadtak ugyan racionális elemei, azonban lényegét tekintve politikai kampánydöntés született. Ennek célja az SZTE orvoskarának professzora szerint az volt, hogy a Botka László-féle szegedi önkormányzat az egyetemi szférába tolja át az egészségügyben okozott súlyos károkat, nehézségeket. A leendő kormányzat számára – hívta föl a figyelmet – komoly fejtörést okozhat az, hogy az MSZP az egészségügy hiányainak pótlására már előre elköltötte a 2010. évi büdzsé egy részét. A professzor végül egy másik fenyegető veszélyt említett meg. Véleménye szerint a 35 százalékos orvoselvándorlás tovább nőhet, mivel a kormányzat drasztikusan korlátozta a végzős orvosok elhelyezkedési lehetőségeit. Elképzelhető, hogy a hatodéves hallgatók ezért közösen bojkottálják majd a szakorvosképzést... Bohács Zsolt és Dux László jelképesen egy infúziót küld Botka Lászlónak a városházára, hogy emlékeztessék az egészségügy állapotában viselt felelősségére.
Hallgassa meg a Rádió88 Bohács Zsolttal készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.