Vélemény

Zakatol a Vona(t), utazik az állomás

Zakatol a Vona(t), utazik az állomás

2010. február 5., péntek
Zakatol a Vona(t), utazik az állomás

Bepöfögött tavaly nyáron egy nem várt szerelvény Észak- és Kelet-Magyarországról; nem IC, nem is gyors, hanem egy sajátságosan magyar sebesvonat, fiatal masinisztával és csinos, szőke, ráadásul kellőképp tűzrőlpattant kalauznővel.

Állnak a Keleti pályaudvaron az emberek, várják a vonatot. 2006 tavaszán még reménykedve, őszén dühösen, aztán csalódottan, majd évekig belefásultan, 2009 tavaszán megint dühösen, azóta viszont a remény és a düh sajátosan vegyes érzésével. Ám csak nem jön a varsói gyors. Ötödik éve sztrájkolnak a vasutasok. Na nem az igaziak, hanem… de hát tudjuk, kicsodák. 2006 tavaszán azt hazudták, nincs is ilyen vonat; őszén vízágyúkkal és gumilövedékekkel ráerősítettek erre mindazoknak, akik elsőre nem értették, hogy miféle hatalomnak kell lennie Budapesten; aztán évekig ment a csöndes sztrájk, oly módon, hogy az országból kifelé azért menetrend szerint járatták a multinacionális cégek, bankok extraprofitjával és a magyarok kamatoskamat-kifizetéseivel teli aranyvonatokat. Ez volt a kifelé gördülő sztrájk. A varsói gyorsot azonban továbbra is blokkolták, sikeresen megállították 2009 tavaszán a határon, egy ún. konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal – amúgy teljesen törvényesen, de egyáltalán nem tisztességesen -, amit abszolút pol-inkorrekten szabadjon egyszerűen második Gyurcsány-puccsnak neveznem. Állnak az emberek a Keleti pályaudvaron, és sok mindent nem értenek. 2005-ben ugyanis Varsóból dübörögve elindult ama gyors, de csak nem akar ideérni. Akkor ott a jobboldali erők olyannyira megnyerték a választásokat, hogy a volt elnök, a „nemzeti kommunista” Kwasniewski pártjának a 460 tagú Szejmben mindössze 55 hely jutott. Két évvel később, az előrehozott választásra hiába változtattak nevet, hiába szövetkeztek szélsőbalos és liberális töredékpártokkal, még 2005-ös eredményüket sem tudták megismételni. Liberális léggömbjük egy, a BKV-ügyhöz hatásaiban kísértetiesen hasonló, az ún. Rywin-féle vesztegetési botrány kapcsán pukkadt ki. Az „ottani MSZP” 53 mandátumával továbbra sem komoly tényező a lengyel belpolitikában. E két választás első két helyén a nemzeti radikális Jog és Igazságosság (PiS, kis túlzással „az ottani Jobbik”) és a jobbközép Polgári Platform (PO, „az ottani Fidesz”) felváltva osztozott. A panamáktól, korrupciótól megcsömörlött emberek az elsöprő jobboldali választási siker után egységes, erős kormányt reméltek, e két, hirtelen naggyá vált párt szövetségével. Jóhiszeműen meg is alkották a POPIS mozaikszót, amely az ő nyelvükön sikert, jó szereplést jelent. Derék lengyel barátaink azonban bebizonyították, hogy a nemzeti oldalon tapasztalható széthúzás egyáltalán nem magyar sajátosság. Alaposan összekülönbözött az „ottani Jobbik” és az „ottani Fidesz”, először az egyik, majd a másik alakított kormányt – ám a Szejmben kétségkívül nem állt fönn a kétharmados törvények igényéből fakadó együttműködési kényszer. A lengyelek ugyanis már 1997-ben, népszavazáson szentesítették a keresztény és nemzeti értékeket taxatíve is tartalmazó alkotmányukat. Hát ezt a varsói gyorsot blokkolták évekig Gyurcsányék, s amíg rá várva ott szobroztak a Keleti pályaudvaron az emberek, meglepő esemény történt. Bepöfögött tavaly nyáron egy nem várt szerelvény Észak- és Kelet-Magyarországról; nem IC, nem is gyors, hanem egy sajátságosan magyar sebesvonat, fiatal masinisztával és csinos, szőke, ráadásul kellőképptűzrőlpattant kalauznővel. A többség nem tudott mit kezdeni velük, úgy nézett rájuk, mintha az orosz sztyeppékről érkezett távoli rokonok lennének, a hivatásos huhogók persze tudni vélték: a masiniszta marhavagonok forgalomba állítására készül, de aztán hamar kiderült, hogy a vonaton utazók pontosan olyanok, mint a peronon várakozók, két kezük, két lábuk van és ha kicsit élesen fogalmaznak is, kétségkívül magyarul beszélnek. S ami fontos: közérthetően. A népszerű kalauznő pedig egy nemzetközi expresszen ingázik Brüsszel és Budapest között azóta is. A Jobbik, bár kétségtelenül érzelmi alapon szerveződött, valójában nem a Gyurcsány-korszak terméke. A megerősödése talán az, de maga a párt azt az űrt tölti be, amely a MIÉP meggyengülése és a kisgazdapárt(ok) fölszívódása után keletkezett. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon volt, van és lesz minimum negyedmilliónyi, elsősorban a fővárosban és a nagyobb városokban élő, radikálisan gondolkodó, eredeti értelemben vett nacionalista, zömmel értelmiségi szavazó, és ugyanennyi, elsősorban falusi-kisvárosi, a klasszikus kisgazda értékrendet valló magyar, akik nem szeretnek nagy polgári középpártokra szavazni, akár MDF-nek, akár Fidesznek is hívják azokat. 1990-től megfigyelhető, hogy ha nincs mandátumokra esélyes pártjuk, sokan közülük inkább otthon maradnak. Most itt van nekik a Jobbik, amely véleményem szerint legalább annyira kisgazda, mint amennyi benne a magyar igazság és az élet. S persze kétségtelen, hogy támogatókra leltek az egykori, de immár „megvilágosult” Gyurcsány-hívek egyes csoportjaiban is, így sikerült az EP-választáson hét északi és keleti megyében a kommunista utódpártot huszáros rohammal maguk mögé utasítaniuk. Jelenleg legalább annyi az esélye annak, hogy a Fidesz-KDNP egymaga megszerzi a mandátumok kétharmadát, mint annak, hogy a Jobbik képviselőivel együtt „jön ki” ez a bűvös arány. Utóbbi esetben a két fél, bármennyivel lesz nagyobb a nagyobb, s bármennyivel kisebb a kisebb, nem csak együttműködésre, de lényegi kérdésekben egyetértésre vagyon ítélve. Nem kellene hát a viszonyt – egyik részről sem - már jó előre annyira elmérgesíteni, hogy ne legyen visszaút, mert az a nemzeti oldalon egyetlen szavazónak sem érdeke. Márpedig a Kárpát-medencére kiterjedő, alapkérdésekben kialakítandó nemzeti egység alapfeltétele, hogy elébb emez oldalon valami egységféle légyen… Persze, érteni lehet a nagy bizalmatlanságot, meg nem is. Tartanak a Jobbik szavazói a Fidesz hegemóniájától? Meglehet. Ugyanakkor a felmérések szerint jelentős részben ők is Orbán Viktort tartják a legalkalmasabb miniszterelnöknek. S mitől vagy kitől kellene félniük a Fidesz szavazóinak? Vona Gábortól? Morvai Krisztinától? A mindig megfontoltan nyilatkozó, úriemberes Balczótól? Vagy attól, hogy nem adják ki a leendő MSZP-s vagy esetlegesen bejutó MDF-es képviselőket a mentelmi bizottságban? Ugyan. Állnak az emberek a Keletiben, egyre inkább bizakodón türelmetlenek, ám jelentős részük még apátiában szenved. Két hónapja van a pártoknak, hogy fölrázzák, aktivizálják őket. A varsói gyors egyeseknek vészjósló, a többségnek megnyugtató sebességgel közelg. Abban azonban mind többen egyetértenek, hogy a szabotálókat, a „gördülő sztrájkolókat” nem szabad többé a pályaudvar környékére engedni.

Sandi István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.