Szabó Gábor: A rektorjelöltek és programjaik mérkőzzenek!

– Tízéves az integrált Szegedi Tudományegyetem, melyet ön két ciklus, azaz 2003 óta vezet rektorként. Meglátása szerint milyen fejlődési pályát futott be ez idő alatt a vidék egyik legmeghatározóbb tudásközpontja?

– Számos adat bizonyítja, hogy az SZTE az elmúlt tíz évben mennyiségi és minőségi szempontból is hatalmas előrelépéseket tett. Csak néhány példa: kétszeresére nőtt az OKM-támogatásunk, háromszorosára a kutatás-fejlesztési, innovációs bevételünk, s örvendetesen emelkedtek az első helyes jelentkezési számaink. A gazdasági krízis ellenére a munkahelyek stabilak maradtak, s infrastruktúránk is jelentősen bővült, elég, ha csak az újszegedi biológiai épületet, a Gazdaságtudományi Kar új otthonát vagy az öthalmi kollégium fejlesztését említem. A mennyiségorientált növekedés minőségi fejlődést is eredményezett: oktatóink 71 százalékának van tudományos minősítése, ami egyedülálló az országban. Oktatóink közül 139 az MTA doktora, 19 fő akadémikus. 19 doktori iskolánk van immár, a DLA-n kívül a teljes doktori kínálattal várjuk a hazai és külföldi diákokat. Szeretném hangsúlyozni, mindezeket az eredményeket csapatmunkával értük el. Ezt a fejlődési pályát tovább erősítve munkatársaimmal közösen, az egyetem polgárainak együttes cselekvésével szeretném elvinni az SZTE-t a harmadik generációs egyetemig. A harmadik generációs universitas az oktatás, kutatás és tudásmegosztás hármas pillérén áll, ami biztosítja az egyensúlyt elit- és tömegképzés, alkalmazott és alaptudomány között, s megteremti a tudásmegosztást, melynek révén az adófizetők eredményeink ismeretében tovább támogatják az SZTE K+F+I aktivitását.

– 2003 és 2006 után harmadszor pályázik a rektori tisztségre. Milyen vezetői elképzelésekkel szeretne nekivágni a következő négy esztendőnek?

– Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a rektor nem vezeti, hanem a képviseleti demokrácia szabályai szerint irányítja az intézményt. Az én vezérfonalam az SZTE szervezeti és működési szabályzata, ez határozza meg tevékenységemet. A legfőbb döntéshozó szervünk a demokratikusan választott, legitim, 49 tagú szenátus. Vezetői elképzeléseimet egyébként 13 tézisben foglaltam össze, melyek a kutatást, az oktatást, a hallgatói életet, a gazdálkodást, a szervezetirányítást, a szolgáltatásokat mind-mind magukban foglalják.

– Melyek programjának alapvetései, legfőbb célkitűzései?

Első célom, hogy a 2009-ben Felsőoktatási Minőségi Díjat nyert SZTE-ből kutatóegyetemet kovácsoljunk. A versenyképes kutatás az alapja a minőségi diplomáknak. Kutatóegyetemi pályázatunk 3,5 milliárdos forrásigénnyel jár együtt. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az egyetemen megszülető tudományos eredményeket integráljuk a régió fejlődésébe a K+F+I tevékenységünkön keresztül. Prioritást élveznek az SZTE-n az anyagtudomány, a lézerfizika, az orvostudomány, a gyógyszerkémia, a gyógyszerésztudomány, a nanotechnológia, a környezetvédelem és a megújuló energiaforrások, de biztos vagyok benne, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományok szerepe is fel fog értékelődni. Szeretném folytatni az infrastruktúra-fejlesztési stratégiánkat is. Jelenleg is három nagyprojektünk fut (ELI, új klinikai tömb, illetve a természettudományos-műszaki képzés bővítését szolgáló Tudássétány). Célunk, hogy az uniós forrásokat száz százalékban le tudjuk hívni, illetve, hogy a karok, intézetek egyenlő súllyal szerepeljenek a pályázatokban. Továbbra is kiállok amellett, hogy az erős egyetem erős karok közössége. A fakultások gazdaságilag önállóak s autonómok, de a stratégiai kérdésekben egyetemi fejjel kell gondolkodnunk. Szeretném elérni, hogy európai egyetemmé, campussá váljunk. Határozott célom, hogy új lendületet vegyenek idegen nyelvű képzéseink, hiszek a nemzetközi elit-, mester-, doktorképzésben és abban, hogy hosszú távon a nemzetközi piacon legkiválóbb oktatókat, kutatókat kell Szegedre csábítanunk. Fontos, hogy az SZTE felelősséget vállaljon hallgatóiért, polgáraiért. Ennek keretében alapkövetelmény az esélyegyenlőség, illetve az, hogy a szociális védőháló karoktól függetlenül mindenki számára egyforma legyen.

– A képzési struktúra, illetve az egyetem által működtetett egészségügyi ellátórendszer terén milyen átalakításokat tart szükségesnek?

– Meggyőződésem, hogy nem szabad gyökeresen felforgatni a Bologna-rendszert. Az unió és a magyar kormány azért fogadta el, hogy egységes, átjárható legyen az európai felsőoktatás szisztémája, ez biztosítja az oktatói mobilitást és a diploma nemzetközi egyenértékűségét is. Ha összefognak a nagyobb hazai intézmények, óvatosan persze hozzá lehet nyúlni a tartalmához. Belgiumban például 4+1 éves képzési rendszer érvényes. Aztán lehet módosítani az alapképzést úgy, hogy a professional jellegű képzések a munkaerőpiac által elismert tudást nyújtják, az academic típusúak pedig a mester-, doktori képzésre készítenek föl. Ami a tanárképzést illeti, bár példamutatónak tartom a három szegedi kar modelljét, sokakhoz hasonlóan nem visszakozok az osztatlan képzéstől. Fontosnak tartom viszont, hogy ebben az esetben kétszakos tanárokat képezzünk, akikre most idehaza van nagy szükség. Az orvoskar és klinikai központ gazdasági önállóságát támogatom, de a kiszakadást nem tartom elfogadhatónak, mert így teljes az universitas. A felsőoktatási törvény tavaly decemberi módosítása értelmében a klinikai központ kincstári számlával rendelkezik és jogi személy. A legfontosabbnak a négy klinikai központ konszolidációját tartom, az SZTE rektoraként és a Magyar Rektori Konferencia elnökeként is rengetegszer szólaltam föl ezért. Rektori programom további fontos elemei egyébként az elektronikus universitas továbbépítése, a zöld egyetemmé és harmadik generációs egyetemmé válás. Létre kívánom hozni továbbá a Professzorok Tanácsát a 12 kar tanári testületének elnökéből és a Szegedi Akadémiai Bizottság mindenkori elnökéből. Ez a testület stratégiai, intézményfejlesztési kérdésekben egyetértési jogot kapna a szenátus döntéseihez. – Rektor Úr, a 2010. évi szegedi rektorválasztást az utóbbi hetekben politikai felhangok is kísérik. Ön a programjában számos alkalommal hivatkozik a Magyar Rektori Konferenciára (MRK), melynek jelenleg az elnöke. Sokan, különösen a polgári oldalon ezt a testületet Magyar Bálint korábbi SZDSZ-es oktatási miniszter kiszolgálójának, fő támogatójának tartják, a magyar köz- és felsőoktatási rendszer drasztikus átalakításával kapcsolatos sikertelenségeket pedig egyértelműen az egykori tárcavezetőhöz kötik. Magyar Bálint neve szitokszóvá vált a pedagógustársadalom egyes csoportjainál. Mint gondol, ez mennyiben határozza meg az ön támogatottságát? – Nézze, ezekkel a felvetésekkel több szempontból sem tudok mit kezdeni. A minisztert négy éve Hiller Istvánnak hívják, én pedig három éve vagyok benne az MRK elnökségében. Az MRK tehát mindig az adott témában támogatja vagy éppen leszavazza az aktuális miniszter javaslatát. Az MRK egyébként nem támogatta például felvételi küszöb 240 pontra való emelését, s hogy limitálják 6-ban a vizsgák számát. Hadd szögezzem le, én egy olyan rektorválasztásban szerepelek, ahol rektori programok mérkőznek. Nem tudok mit kezdeni a politikai attitűdökkel! Ilyeneket 2003-ban és 2006-ban nem tapasztaltam, s most sem az egyetemen belül, csak egyes médiumokban érzem a politikai felhangokat. Bízom benne, hogy nem kívülről jövő politikai nyomás dönt a rektorválasztásban, hanem a szenátus 49 tagja a programok és az azokat előterjesztő személyek alapján határoz. – Az sem jelenthet hátrányt vagy támadási felületet, hogy ön korábban annak az SZDSZ-nek volt országgyűlési képviselőjelöltje, amely kormányzati szerepvállalásának, politikájának következményeként mára gyakorlatilag elveszítette támogatottságát a lakosság körében? – Engedje meg, hogy tisztázzam, hogyan lettem SZDSZ-es jelölt! Egyszer egy külföldi tanulmányúton azt mondtam a megyei közgyűlés építészmérnök alelnökének, milyen jó neked, hogy képviselő vagy. 1998-ben Újszegeden nem volt jelöltje az SZDSZ-nek, alkalmas személyt kerestek, ekkor kért föl ez a mérnöktársam, s én igent mondtam. Vállaltam a jelöltséget, de nem volt és nem is lesz kötődésem semmilyen párttal! Rektorként soha nem tettem olyan nyilatkozatot, mely alapján valamely párttal össze tudtak volna mosni, legyen az az SZDSZ, az MSZP, a Fidesz, az MDF vagy bármi más. Sokakkal ellentétben én sosem tagadtam le a múltamat. Voltam az MSZMP tagja egyetemistaként, a Szovjetunióban, mert csak így lehettem az Összoroszországi KISZ Bizottság külügyi titkára, mely minőségben rengeteg ifjúsági találkozót szerveztem, ami nagyon jó iskolának bizonyult. Hazatérésemet követően idehaza szakmai karriert futottam be, közben elmúlt a fejem fölül az MSZMP, azóta semmilyen pártnak sem voltam tagja. Felsőoktatási szakmai karriert választó emberként nem involválódtam a politikában, de ez a magánügyem. Természetesen bárki beléphet bármilyen pártba, de az egyetemen kívül politizáljon, s ne keverje, hogy politikusként vagy egyetemi oktatóként szólal meg. Népszavazás döntött arról, hogy a politikának nincs helye a munkahelyen, ehhez tartom magam. Még valamit hadd tegyek hozzá: tudok olyan alkotmánybíróról, aki az SZTE-n oktat, s aki a Fidesznek volt polgármesterjelöltje. Én az ő függetlenségét, autonómiáját nem kérdőjelezném meg. Másoktól is azt várom tehát, hogy függetlenségemet, autonómiámat ne kérdőjelezzék meg. Tudós vagyok, a tudományok doktora. – Ellenfele, Wittmann Tibor professzor a programjában az egyetemi döntéshozatali demokráciát hiányolja. Utalást tesz egyebek mellett arra, hogy bizonyos klinikai szolgáltatások kiszervezése, privatizálása nem ment át a demokratikusan választott fórumokon, ráadásul az elvégzett munka több esetben többletkiadásokkal és minőségromlással járt. Ennek mi volt az oka? – El kell olvasni az egyetem szervezeti és működési, illetve a közbeszerzési szabályzatát! Jómagam hét éve egy közbeszerzési döntést sem írtam alá, hiszen semmi közöm sincs a közbeszerzésekhez, s a szenátusnak sem kell megszavaznia azokat. Az SZTE állandó közbeszerzési bizottsággal rendelkezik, melynek elnöke Szabó Imre, a jogi kar dékánja, tagjai Tráser Ferenc gazdasági-műszaki főigazgató és Rovó István műszaki főmérnök, ez a hármas egészül ki mindig az adott kar dékánjával vagy a centrumelnökkel, illetve egy vezető professzorral, tehát az érintett karoknak minden esetben lehetőségük volt jelezni a problémákat, kéréseket. Ezenkívül van főállású közbeszerzési menedzsere is az egyetemnek. – Az egészségügyi integráció szakmailag megvalósítható volt, részletei ugyanakkor, különösen a gazdasági nehézségeket okozó kérdésekben kidolgozatlanok maradtak, politikai nyomást, sietséget lehetett érzékelni – írja Wittmann professzor, aki megállapítja: ma is jelentős a klinikai központ hiánya. Tavaly ősszel rektor úr azt nyilatkozta, közel a megállapodás az egészségügyi kormányzattal a klinikai központok kiemelt finanszírozásáról, ennek ellenére a 2010-es költségvetésben mégsem találjuk ennek nyomát... – Ami az integrációt illeti, az mindenképpen szükséges és eredményes volt. Az SZTE 800 millió forintot áldozott rá. Az ellátás zökkenőmentes, a színvonal javult, a várólisták, sorok hossza viszont a finanszírozástól függ. Bizonyos szakmák esetében meg kellene szüntetni a teljesítményvolumen-korlátot. A klinikai központok kiemelt finanszírozásáról a négy központ elnöke, illetve az érintett egyetemek rektorai tavaly megegyeztek Székely Tamás miniszterrel. Abban állapodtunk meg, hogy 6,5 milliárdból finanszírozási többletet kapnak a központok, 70 ezer HBCS-pontjának egy részét ide osztja, és 13. havi juttatás is lesz. Való igaz, nem kaptuk meg teljes mértékben az ígért forrásokat. Azonban hogy ez a megállapodás milyen szinten valósult meg, azt az egyetem nem tudja befolyásolni. Jelenlegi forrásainkkal júniusig egyensúlyban tudjuk tartani a betegellátást, de mindenképpen szükség van a klinikai központok konszolidációjára, s külön finanszírozási rendszer bevezetésére velük kapcsolatban!