Közélet

A lakosok érdekeivel ellentétesen fejleszt az önkormányzat

A lakosok érdekeivel ellentétesen fejleszt az önkormányzat

2010. február 16., kedd
A lakosok érdekeivel ellentétesen fejleszt az önkormányzat
A lakosság igényével ellentétesen módosítaná az önkormányzat Újszeged Marostői városrészének tömegközlekedését. A cél a gyerekek iskolába járásának megkönnyítése lenne – mondta portálunknak Farkasné Pocsai Blanka önkormányzati képviselő, aki nem érti, miért olyan tervezet készült, aminek nincs értelme, nem teszi komfortosabbá a városrészben élők életét.Bodó Imre országgyűlési képviselő szerint is ha a lakosok a 2-es busz menetrend-módosítását szeretnék, akkor a városháza ne a 71-esét változtassa. A szegedi közgyűlés pénteken tartja újabb ülését. Az előterjesztések között szerepel a helyi közösségi közlekedési autóbusz-menetrend módosítása, amely elsősorban az újszegedieket érinti. Nevezetesen a 2-es és a 71-es menetrendje kerül terítékre, illetve a tervezet szerint az utóbbinak az útvonala is változna. A terület képviselője, Farkasné Pocsai Blanka (Fidesz) több éve azért harcol, hogy a Marostői városrészből és a kiskertekből is el lehessen érni tömegközlekedéssel a Gregor József, a Vörösmarty Mihály és a Tisza-parti általános iskolákat. Mindhárom intézményt a 2-es autóbusszal nagyon jól meg lehet közelíteni. A „Szeged, Víztorony tér út- és kertészeti rekonstrukció, valamint meglévő buszmegállók felújítása, és új buszmegállók építése a város különböző részein” című pályázat keretében elkészültek a Marostői autóbuszmegállók a Fülemüle és a Katalin utcákban, valamint megépült, és a forgalomba helyezése is megtörtént a Katalin utcai autóbusz-fordulónak (utóbbit lásd fotónkon). Elhárultak az akadályok, a lakók nyomvonal- és menetrendváltozásra várnak. A képviselői lakossági fórumon rengetegen jelentek meg, és az volt a városrészben élők kérése, hogy a 2-es menjen végig a Katalin utcán, mert arról a részről rengeteg gyerek jár az említett három iskolába. „A fórumon szó nem esett a 71-esről, amely a Bérkert utcán közlekedik. A jegyzőkönyvek is azt bizonyítják, amiket eljuttattam a városüzemeltetési a városfejlesztési irodára, illetve megkapta Botka László polgármester és Nagy Sándor alpolgármester is, hogy a lakosság a 2-es fejlesztését igényli. Gondoltam, hogy a menetrend módosításánál figyelembe veszik a lakók érdekeit, kívánságát. Amikor kijött az előterjesztés megdöbbentem, mert homlokegyenest más szerepel benne, mint amiről szó volt a lakossági fórumon” – mondta Farkasné Pocsai Blanka. Az előterjesztésből az derült ki, hogy a 71-es útvonalát módosítaná az önkormányzat. Ez a járat haladna végig a Katalin utcán. Konkrétan: a Mars tértől a Cinke utcáig nem változna a nyomvonal, majd a Pipiske – Klára – Katalin utcán menne végig a 71-es, és nem járna az Erdélyi térig. Ez azt jelentené, hogy azok a gyerekek, akik az említett három iskolába járnak, továbbra is gyalog battyognának ki a Marostői városrészből a 2-es megállóhoz, ugyanúgy, mint régen, mert a 71-essel nem lehet megközelíteni az intézményeket. Egyébként a 71-es autóbuszvonal tervezett menetrend-módosítása az önkormányzat részéről többletforrást igényel, amely nettó 1 millió 483 ezer forint – áll az előterjesztésben. „Ez a fajta fejlesztés ilyen formában felesleges, mert ellentétes a lakossági igényekkel. Nem értem, hogy mire jó. Már beadtam a módosító indítványomat, és szerdán megyek a városüzemeltetési bizottság ülésére, ahol ott lesz az összes érintett, többek között a fejlesztési iroda képviselője is. Mindent elkövetek, hogy a lakosság kérése érvényesüljön. Az a véleményem, ha valamit fejlesztünk, akkor az ott élő emberek komfortérzetét javítsa” – magyarázta lépéseit a képviselő. Bodó Imre (Fidesz), a választókerület országgyűlési képviselője, aki a tavaszi parlamenti választáson is az 1-es számú szegedi körzet jelöltje, a lakossági fórumon egyetértett azzal, hogy a 2-es nyomvonalát kell úgy módosítani, hogy mindenkinek jó legyen. A honatya teljes mellszélességgel kiáll a lakosok mellett, támogatja törekvéseiket. Akkor is azt javasolta, hogy a reggeli órákban sűríteni kell a járatszámot, mert zsúfoltak a buszok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.