Közélet

A főbb célokat a városlakók határozzák meg Hódmezővásárhelyen

A főbb célokat a városlakók határozzák meg Hódmezővásárhelyen

2010. február 11., csütörtök
A főbb célokat a városlakók határozzák meg Hódmezővásárhelyen

Felmérés készült arról, milyen változtatásokat tartanának szükségesnek városukban a hódmezővásárhelyiek; a következő 5-10 év településfejlesztési feladatait e tanulmány alapján határozzák meg - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János (Fidesz) polgármester.

A városvezető elmondta, hogy a tavaly októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult konzultáció azokat az ötleteket célozta meg, melyek az élhetőbb város kialakítását segítik. Mint hozzátette, 37 szakmai találkozón vett részt, ezeken több mint ezer szakmai képviselővel, pártok, szakszervezetek, társadalmi szervezetek képviselőivel, nyugdíjasok érdekképviseleteivel, kereskedőkkel, üzletemberekkel találkozott, illetve több tucat lakossági fórumot tartott. Csupán egyetlen politikai szervezet, a Jobbik helyi képviselete nem volt partner a munkában - tette hozzá

Lázár János

. A felmérés tíz fő témát érintett. A válaszok alapján a város lakóit elsősorban az emberek védelme; értékeik, lehetőségeik, érdekeik védelme foglalkoztatja. A fő pontok között van emellett az infrastruktúrafejlesztés, a helyi kórház ügyének rendezése, a termőföld védelme, a fogyasztói érdekvédelem a nagy hálózatokkal szemben, illetve például a "zöld" várospolitika érvényesülése. A polgármester tervei szerint a közgyűlés a következő ülésén, márciusban tárgyal majd a tanulmányról, az ötleteket pedig a következő Nemzeti Fejlesztési Tervben érvényesítik majd. "Magyarországon ma mindenki érzi, hogy nagy változások következnek az ország életében, amelyek egy rendszerváltó korszaknak a lezárását és egy újnak a születését jelentik. Erre jó, ha a város tudatosan készül, hogy nyertese legyen a változásoknak. Az lesz a város jövője, amit a vásárhelyiek akarnak" - tette hozzá Lázár János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.