Közélet

Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok

Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok

2010. január 14., csütörtök
Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok

Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapesten és körzetében, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtök hajnali szolidaritási sztrájkja alatt néhány kivételtől eltekintve a szerelvények menetrend szerint jártak - közölte a Mávinform.

Tájékoztatása szerint a Budapest-Esztergom és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon van még némi késés, a Miskolc-Budapest vonalon kora délutánra várható a menetrend szerinti forgalom helyreállítása. A VDSZSZ a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódva indított csütörtökön 4 órakor négyórás országos szolidaritási sztrájkot.

Bárány Balázs

, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy sztrájkjuk elérte a célját, a vasutasok szolidárisak voltak, a vonatok egy része nem közlekedett, nehezítve ezzel a budapesti közlekedési állapotokat. Fontosnak nevezte, hogy a politika belássa az egyezség fontosságát, és megkössék a BKV-nál a kollektív szerződést. Hangsúlyozta: először fordult elő, hogy két különböző munkáltatónál lévő dolgozók össze tudtak fogni. A MÁV adatai szerint az éjszakai műszakban a munkavállalók 97 százaléka dolgozott, csupán 3 százalékuk nem vette fel a munkát; a 6 és 7 óra közötti műszakváltás után 100 százalékos volt a munkába állás. A vasúttársaság előzetes adatai szerint a Budapest-Esztergom vonalon két vonat kimaradt, a váci járatok közül egy nem közlekedett, Miskolc térségében pedig nyolc vonat részlegesen járt. A győri állomáson egyetlen olyan vonatról tudtak, amely a szolidaritási sztrájk miatt nem indult el csütörtök reggel; a VDSZSZ helyi ügyvivője azt közölte, hogy náluk mindenki felvette a munkát. Vasutasok az MTI-nek azt mondták: nemigen érzik magukénak a BKV-sok ügyét, tudomásuk szerint a fővárosi tömegközlekedési cég alkalmazottjait jobban fizetik, mint őket, és amikor a vasutasok szüntették be a munkát, a BKV-sok a kék szalag kitűzésénél nem mentek tovább a szolidaritásban. A miskolci Tiszai pályaudvaron csütörtökön reggel 4 órától fél hétig nem indítottak és nem fogadtak vonatokat. A sztrájk 24 vonatot érintett, 13 induló és 11 érkező szerelvényt. A vasutasok itt reggel fél hétkor felvették a munkát, délutánra várhatóan helyreáll a vonatközlekedés - mondta

Cseh Béla Zoltán

, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője az MTI-nek. Közlése szerint Miskolcon legalább 15-en vettek részt a munkabeszüntetésben. A műszaki személyzet több tagja, a forgalmi dolgozók nagy része és a gépészeti munkavállalók egy hányada is sztrájkolt. Cseh Béla Zoltán úgy fogalmazott: "1989 óta nem volt rá példa, hogy egy szakszervezet így, ilyen formában is támogasson egy másikat Miskolcon, pedig ez a térség a legsanyarúbb helyzetben van az országban. El kell kezdeni az összefogást" - mondta. Szombathelyen minden vonat menetrend szerint közlekedett - közölte az MTI érdeklődésére

Fábián Kálmán

, a VDSZSZ területi vezetője. A dolgozók nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Hozzáfűzte: arról nincs információja, hogy a szakszervezeti tagok közül valaki egyénileg csatlakozott-e a sztrájkhoz, ezeket az információkat még össze kell gyűjtenie. Szegeden a jegyvizsgálóknál 80 százalékos volt a szolidaritási sztrájk támogatottsága, a vonatok nagyobb késésekkel közlekedtek - összegezte a VDSZSZ helyi képviselője az MTI-nek. Veréb Olga elmondta: a sztrájkba lépett kollégákat a munkaadó más állomásokról érkező dolgozókkal helyettesítette, így jelentős késéssel, de elindultak a vonatok. Nem indult el azonban a Szabadkára tartó nemzetközi vonat, amely csak a sztrájk befejeztével futott ki a szegedi állomásról. Nyolc órakor a sztrájkban részt vevők felvették a munkát és segítik a forgalom helyreállítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.