Az ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokságon horvát-lengyel és francia-izlandi elődöntő lesz szombaton.
Az ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában dőlt el, hogy a lengyelek mellett, melyik három csapat szerepelhet az elődöntőben. Az I. csoportból esélye volt a horvátoknak, a dánoknak, a norvégoknak és az izlandiaknak a legjobb négybe kerülni. A II. csoportból kisebb volt a választás, a korábban továbbjutott lengyelekhez csak a franciák vagy a spanyolok csatlakozhattak. A szlovénok legyőzésével a spanyolok teljesítették a kötelezőt, és abban reménykedhettek, hogy a lengyelek legyőzik a franciákat. Erre kicsi volt az esély, mert a lengyeleket semmi nem motiválta. Nyertek is franciák és az elődöntőbe kerültek.
A másik csoportban bonyolultabb volt a helyzet, de, miután az izlandiak gyakorlatilag végig vezetve legyőzték a norvégokat és ezzel továbbjutottak, a horvát-dán meccsen az utóbbi együttesnek nyerni kellett. A horvátok kapitánya Cervar, a mérkőzés előtt rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az Eb után lemond. Ki tudja, mi volt a mágus célja? Mindenesetre összefogott, küzdő horvát csapat játszott a dánok ellen és esélyt sem hagytak ellenfelüknek.
A kontinensviadal szombaton folytatódik a horvát-lengyel és a francia-izlandi elődöntőkkel.
Az szombati elődöntő párosítása
14.00: Horvátország – Lengyelország
16.30: Franciaország – Izland
Középdöntő
I. csoport
Január 25.: Horvátország – Izland 26 – 26, Norvégia – Ausztria 30-27, Oroszország – Dánia 28-34.
Január 26.: Oroszország – Izland 30-38. Horvátország – Ausztria 26-23. Norvégia – Dánia 23-24.
Január 28.: Norvégia – Izland 34-35. Oroszország – Ausztria 30-31. Horvátország – Dánia 27-23.
A középdöntő csoport végeredménye
1. | Horvátország | 5 | 4 | 1 | – | 134-123 | 9 |
2. | Izland | 5 | 3 | 2 | – | 163-149 | 8 |
3. | Dánia | 5 | 3 | – | 2 | 136-134 | 6 |
4. | Norvégia | 5 | 2 | – | 3 | 138-135 | 4 |
5. | Ausztria | 5 | 1 | 1 | 3 | 147-156 | 3 |
6. | Oroszország | 5 | – | – | 5 | 140-161 | – |
II. csoport
Január 24.: Németország – Franciaország 22-24, Lengyelország – Spanyolország 32 – 26, Szlovénia – Csehország 35 – 37.
Január 26.: Szlovénia – Franciaország 28 – 37. Németország – Spanyolország 20-26. Lengyelország – Csehország 35 – 34.
Január 28.: Németország – Csehország 26-26. Szlovénia – Spanyolország 32 – 40. Lengyelország – Franciaország 24 – 29.
A csoport végeredménye
1. | Franciaország | 5 | 4 | 1 | – | 135-118 | 9 |
2. | Lengyelország | 5 | 3 | 1 | 1 | 148-144 | 7 |
3. | Spanyolország | 5 | 3 | 1 | 1 | 152-133 | 7 |
4. | Csehország | 5 | 1 | 1 | 3 | 142-154 | 3 |
5. | Németország | 5 | – | 2 | 3 | 127-136 | 2 |
6. | Szlovénia | 5 | – | 2 | 3 | 159-178 | 2 |
A csoportmérkőzések eredményei
A-csoport
1. forduló (január 19.): Horvátország–Norvégia 25–23 (11–10). Oroszország–Ukrajna 37–33 (21–16).
2. forduló (január 21.): Ukrajna – Horvátország 25-28 (14-12), Norvégia–Oroszország 28–24.
3. forduló (január 23.): Horvátország – Oroszország 30-28 (17-16). Norvégia – Ukrajna 31-29 (14-16).
A csoport végeredménye
1. | Horvátország | 3 | 3 | – | – | 83-76 | 6 |
2. | Norvégia | 3 | 2 | – | 1 | 82-78 | 4 |
3. | Oroszország | 3 | 1 | – | 2 | 89-91 | 2 |
4. | Ukrajna | 3 | – | – | 3 | 87-96 | – |
B-csoport
1. forduló (január 19.): Izland – Szerbia 29 – 29. Dánia – Ausztria 33 – 29.
2. forduló (január 21.): Ausztria – Izland 37 – 37, Szerbia – Dánia 23 – 28.
3. forduló (január 23.): Ausztria – Szerbia 37 – 31. Dánia – Izland 22 – 27.
A csoport végeredménye
1. | Izland | 3 | 1 | 2 | – | 93-88 | 4 |
2. | Dánia | 3 | 2 | – | 1 | 83-79 | 4 |
3. | Ausztria | 3 | 1 | 1 | 1 | 103-101 | 3 |
4. | Szerbia | 3 | – | 1 | 2 | 83-94 | 1 |
C-csoport
1. forduló (január 19.): Svédország – Szlovénia 25 – 27. Németország – Lengyelország 25 – 27.
2. forduló (január 20.): Lengyelország – Svédország 27 – 24. Szlovénia – Németország 34 – 34.
3. forduló (január 22.): Németország – Svédország 30 – 29. Lengyelország – Szlovénia 30 – 30.
A csoport végeredménye
1. | Lengyelország | 3 | 2 | 1 | – | 84-79 | 5 |
2. | Szlovénia | 3 | 1 | 2 | – | 91-89 | 4 |
3. | Németország | 3 | 1 | 1 | 1 | 89-90 | 3 |
4. | Svédország | 3 | – | – | 3 | 78-84 | – |
D- csoport
1. forduló (január 19.): Franciaország – Magyarország 29 – 29. Spanyolország – Csehország 37 – 25.
2. forduló (január 20.): Magyarország – Spanyolország 25 – 34. Csehország – Franciaország 20 – 21.
3. forduló (január 22.): Franciaország – Spanyolország 24 – 24. Magyarország – Csehország 26 – 33.
A csoport végeredménye
1. | Spanyolország | 3 | 2 | 1 | – | 95-74 | 5 |
2. | Franciaország | 3 | 1 | 2 | – | 74-73 | 4 |
3. | Csehország | 3 | 1 | – | 2 | 78-84 | 2 |
4. | Magyarország | 3 | – | 1 | 2 | 80-99 | 1 |