Az Isteni Irgalmasság Vasárnapja

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Márpedig ez a választás még koránt sincs megnyerve, nemhogy kétharmaddal, sehogy sem. Az ellenfél erejének lebecsülése pedig nemcsak a harctéren vagy a futballpályán vezethet nem várt végkifejlethez.

Tegnap fölhívott a mobilomon Bokros Lajos. Mielőtt bárki rosszra gondolna, sietve leszögezem, hogy ez nem mindennapos esemény a családunkban, ha az volna, most nem dicsekednék el vele. Kellemesen elbeszélgettünk, bár az igazat megvallva ez kicsit egyoldalúra sikeredett, mivel ő beszélt, én meg hallgattam, ám néhány mondat után – „az egyes gomb megnyomásával” – lehetőségem lett volna kérdéseket intézni, na nem Őjelöltségéhez, hanem egyik munkatársához. Az ebéd hűlő, a gyomrom korgó állapotban lévén materialista (a lét határozza meg a tudatot) álláspontra helyezkedtem; kihagyva az eszmecserét konstatáltam, hogy a választási kampány gőzerővel folyik, noha hivatalosan még el sem kezdődött.

Ez utóbbi tény persze senkit nem zavar, hiszen mindenki pontosan tudni véli, hogy az első fordulót április 11-én rendezik, és persze a végeredménnyel, a Fidesz-KDNP kétharmados győzelmével is mindenki tisztában van, csak a tréfás kedvűek teszik hozzá, hogy egy jól sikerült kommunista szombattal föl lehet azt a diadalt tornázni nyolcvan százalékra is, tizet-tizet meghagyva az MSZP-nek meg a Jobbiknak. Sőt, azt sem mulasztják el hozzátenni, hogy nagyjából egy BKV-végkielégítésnyi összeget (jelen tudásunk szerint ez 3200 millió forint) takaríthatna meg Sólyom elnök úr a nemzetgazdaságnak azzal, ha a választások kiírása helyett inkább odahatna, hogy a még meg sem alakult Országos Választási Bizottság minél előbb hirdesse ki a fenti végeredményt.

Márpedig ez a választás még koránt sincs megnyerve, nemhogy kétharmaddal, sehogy sem. A politikában pedig ilyen egyértelmű szituációkban sincs eleve elrendelés; az ellenfél erejének lebecsülése pedig nemcsak a harctéren vagy a futballpályán vezethet nem várt végkifejlethez.

Ez a hivatalosan még nem létező kampány amúgy már 2006-ban, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával megkezdődött, 2009-ben pedig, Gyurcsány virtuális távozásával fölerősödött, az EP-választás környékén, májusban-júniusban kulminált, aztán ahogy mind szélesebb tömegek számára világossá vált, hogy az előrehozott választásokat egyik politikai erő sem akarja igazán kikényszeríteni – Fricz Tamásék szeptemberre még szerveztek a Hősök terére egy impozáns tüntetést, amúgy böcsületből –, alábbhagyott. A BKV-ügyek (a Gyurcsány-Bajnai éra Tocsik-botránya) kipattanása aztán ismét felerősítette a kampányt, s tartani fog ez egyre erősödő intenzitással egészen áprilisig. Nagy kérdés, hogy a nemzeti oldal szavazóinak nyár elején tapasztalt lelkesedése, „hőfoka” kitart-e addig. Remélem, nem lesz böjtje annak a csalódásnak, amit az igen lelkes kétmilliónyi „jobbra szavazó” átélni kényszerült: fél évig, a Gyurcsány-Bajnai váltás tragikomédiájától nagyjából októberig a szavak szintjén minden szinten az előrehozott választást követelték, egy gyámoltalan és eleve hamvába holt parlamenti beadványon kívül azonban nem történt semmi. Mielőtt megkérdezné valaki, miért nem tetszettem forradalmat csinálni, jelzem, hogy a politikai nyomásgyakorlásnak azért van ám a forradalom és a bátortalan parlamenti beadvány közötti skálán számos más, sikerrel kecsegtető formája is. Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy ezek alkalmazása nélkül a Bajnait megszavazó 204 képviselő, belátva a történelmi helyzet súlyát, könnyes szemmel, egyik kezét a nemzet ütőerén tartva, másikkal ama gombot nyomva önként föloszlatja a parlamentet?

Ez a csalódás azonban a múlté, nem valószínű, hogy befolyásolja az áprilisi eredményeket. Két dolog azonban valóban veszélyes lehet: ha a biztos nyerés tudatában a változást akarók tömegei távol maradnak az urnáktól, s ha a hagyományosan baloldali, de „csalódott” választók sokaságát lesz képes visszaédesgetni az MSZP, vagy „begyűjteni” az MDF. Ezeknél is veszélyesebb csak egy harmadik eset lehet: ha az első kettő egyszerre következik be.
Nézzük az elsőt, mi vezethet a választási kedv hanyatlásához? Az – s ez a folyamatot nem befolyásolható -, hogy mind a közvélemény-kutatások, mind a „ballib” politikusok és médiaszereplők eleve nyertesnek kiáltják ki az ellenzéket és parketten lévőnek a kormányon lévőket. Jellemző példa erre, amint Lengyel László a Népszabadságban hosszasan fejtegette, hogy a Fidesz azért nem akart előrehozott választást, mert kivárta, amíg az MSZP még a tavaly júniusinál is jobban lenullázza magát. Tetszetős érv, de nem igaz: még ha szándékosan alulértékelik is a közvélemény-kutatók az MSZP-t a teljes lakosság körében kimutatott 16 százalékos népszerűséggel, az így is mintegy egymillió-háromszázezer embert jelent, nullának aligha nevezhető. Sokkal bosszantóbb, ha az elkényelmesedést a nemzeti oldal sajtója vagy politikusa sugallja. Nem tudom, megdícsérték-e Kubatov Gábor pártigazgatót, a Fidesz-kampány egyik vezetőjét, aki az egész étert teleharsogta azzal, hogy reális esély van mind a 176 egyéni körzet megnyerésére. Ami igaz, de ha mások megnyerik helyettünk a választást, mi miért is mennénk el szavazni?

Nézzük a másodikat, Mesterházy vajon miben mesterkedik? Attól nem tartok, hogy tarsolyában hord néhány levéltári dokumentumot, melyek szerint Orbán Viktor felmenői a hazaáruló labancok oldalán harcoltak volna a Rákóczi-szabadságharcban, azt viszont tudom, hogy egy-egy (tízezer-tízezer) jól és jókor elhelyezett, személyre szóló telefonhívás vagy sms aranyat, alkalmasint mandátumokat ér. E tekintetben könnyen válhat április tizedike, a kampánycsend várható napja kommunista szombattá… Ugyancsak mandátumokat érhet az SZDSZ reinkarnációja, a „holdudvar” által pénzelt MDF is. 2002-ben közismert politikai kalandorok segítségével Centrum néven hoztak létre egy választási pártot, el is vitt zömmel jobbról négy százaléknyi (egészen pontosan 219 ezer 29) szavazót – a fele elég lett volna a jobboldal győzelméhez. Most kényelmesebb megoldás adódott: egy már meglévőt lehetett elfoglalni, s adottak voltak az épp aktuális politikai kalandorok is. Ezen nincs mit csodálkozni, természetes dolog, hogy kis csoportok összeállnak a választásra az öt százalék reményében. Helyes-é azonban egy, a teljes lakosság körében 40 százalékon álló párt prominenseitől azonnali offenzívát indítani e jelenleg kétszázalékos pártocska ellen? „Aki az MSZP-re vagy az MDF-re szavaz, Gyurcsányra szavaz” – hírelik nagy hangerővel Répássy és Szíjjártó képviselő urak. Azon túl, hogy ha a Gyurcsány szót az SZDSZ-re cseréljük, talán közelebb járunk az igazsághoz, fölvetem: mit remélnek ettől? A jobboldalt semmi szín alatt nem támogatók visszarettennek Gyurcsány neve hallatán a voksolástól? Vagy nem úgy van, hogy sokak számára a Gyurcsány még mindig hívogatóbb szó, mint az, hogy MDF?

Ha a választási eredmény nem is borítékolható, az első forduló időpontja annál inkább, hiszen a köztársasági elnök világossá tette: a lehető legkorábbra írja ki azt. Április 11-e pedig amellett, hogy a költészet napja, a katolikus naptár szerint az Isteni Irgalmasság Vasárnapja is. Ami nekünk, magyaroknak világosan megüzeni, hogy ha elszúrjuk ezt a választást, hát az Isten irgalmazzon nekünk.

Sandi István

Default thumbnail
Előző sztori

Árvíz: Megindult az apadás a Hortobágy-Berettyón

Default thumbnail
Következő sztori

70 ezer fürdőjegyet ad a véradóknak Mórahalom

Legutóbbi hasonló cikkek